A jelen kenyere

Szökött fegyencek a szavak –
lázadnak a szirénhangú múzsa ellen.
Leomlanak a törekvés kártyavárai.
Megkopott percekben csüggednek
a lélek felborzolt szárnyai.
Rossz piktor az álom –nem varázsol.
Nyári hőségbe fagynak a szívek,
fásult őszben fáradtan ásít a csend.
Kapituláló harcba a lélek belezakkan.
A vágy fehér zászlaja rezignáltan leng.
Gyűlölködő tömeg bókol dacosan
a leomlani készülő házfalak előtt.
A létfolyó áramlása kővé dermed:
törvénykeznek a fogható látomásban.
A jövőkép szétesik homályos pixelekre.
Minden hajnallal új múlt születik.

Esszük még békében a jelen kenyerét,
vagy koldulunk majd haraggal?







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-12-11 11:21:59
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-11 15:36:21