Kelő fény


Dacol a hó, karcol a lég,
vacog a szó, harcol a jég,
nem enged, ragadja még.

Február felöltőjét fogja,
benne tavaszváró foglya,
jer langyosság, suttogja.

Berkenye dermedt ága,
verébhad, ha megszállja,
mind a kikeletet várja.

Néz száz csipkebogyó,
mint megannyi szemgolyó,
jégderes imbolygó.

Bágyadt bordón bámul,
mondogatja: csak kitárul,
amott, fagyárnyékban hátul.

Beoson, ideér, beszökken,
a tél végi hallga csöndben,
erőre kap önfeledten.

Dacol a hó, karcol a jég,
de eljön a mindenség
leánya, március, Te szép.














Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Naplemente hajnala (Budapest, 2014)
Kiadó: Underground
Feltöltés ideje: 2018-02-26 16:08:23
Utolsó módosítás ideje: 2018-02-26 16:08:23