Álarcos ismerős

Ajkam beszélt, hangot mégsem adott
Szavaimat köd borította, mint fátyolos reggelen a napot
Te hallgattál, mégsem értettél
Bólintottál, de mire is, kérdem én?
Hisz eddig észre sem vettél

Álarcban látattam csupán magam
Hogy érzéseim ne tudd, ne halld, ne lásd
De most itt vagyok, maszkom már nincs rajtam
Hangom hallod már,
köd mögül felsejlek a messzi távolban

Megismersz mint ismerős idegent
S én végre köszönök, hello itt vagyok
Köszönöm, hogy most már látod alakom
Némaságom hangjait is hallod
Ez vagyok, szeresd, ha akarod
Én most már falam mögé vissza nem bújok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-02 09:38:57
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-02 09:38:57