A zsákom immár

(Így írtok Ti)


A zsákom immár könnyű,
terheim száma véges.
Teli szájjal búcsúzok,
bár sokszor voltam éhes.

Fejemre szállt két fülem,
rózsaszínű pille pár.
Köröttük borzas erdő,
tüske hajam égnek áll.

Bugyborék’ló bányató
a mélyem, békalencsés
beleim fonadéka,
születni, nem szerencsés.

Kergettem macskát százszor,
de sok szerencsém nem volt,
megszökött kint is, bent is,
lemoshatatlan szennyfolt.

Káromkodnék, de mégse!
A végszó legyen fennkölt!
Kincsem Apám igaza,
s az Anyám főzte pörkölt.

Herót úr néha rám tör.
Mim van? Csak tintapaca.
Holnapra megvénülnék,
minek a lacafaca.

Megöltem minden vágyam,
asszonyt, anyát, barátot.
Nem leszek már lázas, s nem
altatok több kabátot.

Lehettem volna rossz is,
fejfán a Nemzet mást ír.
Lehettem volna jó is,
fejfámra nevet más ír.

Szép a reggel, szép a dél,
mindegyiknél szebb az éj,
ha elfogytak az álmok
már, mit magadnak remélj.


Mellékdal

Tudjad, a sín nem zárszó,
velem fényes a zászló,
’37. tele, Sz







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-04-11 08:50:37
Utolsó módosítás ideje: 2019-04-11 08:50:37