Éjszakai árnyak

kifeszített vásznon megjelenő képek,
dioráma selyemszálain pereg az élet;
hópelyhek súrolják szemüvegemet,
nyitott vagyok, most bármi bejöhet.
vékony zsinóron karcolt kalitkák,
alacsony mécsek arcom világítják,
apró maketté válik a világ,
lábam alatt roppan sok rothadt virág.
nosztalgikus sorban gyufás skatulyák…
fehér a táj, szürke az ég, kékül a bosszúság;

dobozokba bezárt életek,
jégvirágból nyíló ablakkeretek,
ócska függönyök dacosan lebegnek,
sötétítők mögött filmeket vetítenek.
zacskót cibál a zabolátlan tél,
ismerős dal szófoszlányát hordja a szél.
a gravitáció örvénye székem alatt,
megáll a film, a vászon szakad...
torzszülöttként táncol sötétben a vég,
pár sarokkal odébb szitál a jég.

tiktakol az óra, mutatóján szomorúság,
hólepte táj díszíti festett előlapját.
elveszett illúzió a teremtett világ,
ismeretlen rekviemet zizzen a vágy!
pesszimista konfliktus a képzelet,
katarzis a veszteség, köszönt a végtelen.
sisteregve csutorázik az árokpart árnya,
repedése megtelt vízzel, fagyhalál várja.
alig élt levelek aljában felhalmozva…
kaleidoszkóp az álom, papírba csomagolva.

piros fényében ég egy villanykörte,
ártatlanul leng, az éj őt is meggyötörte.
vértanúságot hal amott egy csillag,
porrá válik mire megvirrad.
az éjszaka múlóban, a sötét szenderül,
hangtalan csendben a fény felderül.
az égen villan írásvetítő fura árnya;
kitartás, ismétli, élvonalon járva.
átfolyik rajta fényes mézga viasza,
s mint jó itatóspapír, az indigót beissza.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-04-11 20:45:27
Utolsó módosítás ideje: 2019-04-11 20:45:27