Sóval hintettem be
az emlékezés mezejét.
Inogtak a hegyek,
elapadt a folyó.
Eltűntek az unikornisok,
a békalencsés tó, a pillanat,
mikor a kulcsot visszakérted.
Ám a fű lassan újra zöldell,
élvezettel hempergek rajta.
Koponyaüregem már nem kong,
és bár az időm fogy, akár a tiéd,
más ajtókon zörgetek.
