Életkép

A vonatpótló buszon
Mónika ül szemben.

Karcsú, ötvenes, vállig érő
ősz haj, lófarok. Lenvászonból
a csinos, fehér blúza,
vizet iszik újrahasznosított
palackból. Az arcán nincs smink,
tiszta és komoly.

Mert Mónika komolyan veszi
az életet, látszik a mozdulatán,
ahogy a palackot a helyére rakja.
Ahogy élni kellene, úgy ül ott,
ezért is érthetetlen, hogy vihette el
pár hónap alatt a rák.

Aranykeretes szemüveget tesz fel,
s bár illik hozzá, meglátom
a vasutastáskát az ölében.
Csak a kalauz az, nem Mónika
egy alternatív életében,
ahol nem halott.

(Nem voltunk barátok,
de mindennapos volt
a közelemben,
ahonnan kihullott és
a nyomai is kifakultak.
Míg meg nem idézte
a 7816-os járat 16 óra 10
és 45 perc között.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-09-02 21:51:14
Utolsó módosítás ideje: 2025-09-02 22:12:47