Téli adagio

Az erdőkből már
kilépett az Ősz.
Magával vitt színt,
reményt, időt.
Pár falevél,
ami itt maradt,
a széltől kap
kopott szárnyakat,
s messze, valahol
a Nap mögött,
párából épít
trónt a jég.

A rengeteg mélyén,
dunnát növeszt a fagy,
az éjszakák csöndje
drágakő.
A loholó világ
magadra hagy,
s hatalma végre
feledhető.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-11-27 10:29:52
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-27 10:29:52