Az öreg könyvtár mélyén, ahol a por már történelmet írt,
volt egy fiók, amit senki sem tudott kinyitni. A fiók nem volt különleges: fakó
tölgyfából készült, a rozsdás fogantyún egy apró, hold alakú véset. Mégis,
mindenki, aki próbálkozott vele, kudarcot vallott.

Anna, a könyvtár új gyakornoka, nem tudta, hogy a fiók legendás. Egy esős délután, mikor a villámok úgy cikáztak, mintha az ég is írni próbálna, Anna véletlenül megérintette a hold vésetet. A fiók halk kattanással kinyílt. Bent egy levél volt, kézzel írva, sárgult papíron: „Aki ezt olvassa, az képes látni azt, amit mások nem. Ne félj a sötétségtől – ott lakik az igazság.”

Attól a naptól kezdve Anna másképp látta a világot. A
könyvek suttogtak neki, az árnyékok meséltek, és a hold minden éjjel új
történeteket rajzolt az égbe. Nem érdekelte többé hétköznapi élete, a könyvtár
lakója lett. És csak olvasott, olvasott… Elfelejtette az otthonát, a szüleit, a
barátait. Nem evett, nem ivott. Lelkében eggyé vált a könyvekkel. Fogytak az
olvasatlan könyvek, velük együtt a lány is, sápadt arcára a könyörtelen idő
mély barázdát szántott, hajába ősz szál vegyült. Egyre türelmetlenebbül és
gyorsabban olvasott, mintha attól félne, hogy kimarad életéből valami fontos.
Egy nap belázasodott, mintha ólomsúly nyomta volna mellkasát. Nem látta az élet
szépségét, minden hamisnak, csúfnak tűnt szemében. Az életet büntetésnek, a
halált megváltásnak tartotta.

Egy nap aztán volt barátja meglátogatta. Nem szívesen
fogadta az érkezőt, mindent, amit nem olvasással töltött, felesleges
időpocsékolásnak érezte. A látogató megdöbbent az össze- vissza heverő könyvek,
a szanaszét dobált tárgyak láttán. Kérlelni kezdte a lányt, hogy egyen pár
falatot, és menjenek ki a szabad levegőre. De az tiltakozott, és távozásra
szólította fel vendégét. Visszatért a könyvek birodalmába. Keresett, kutatott mindenféle könyvben, gyakran ellentmondásba ütközött, és ez még inkább olvasásra ösztönözte. De nem találta meg egyik könyvben sem az IGAZSÁG-ot az élet értelméről…

Egy esős reggelen a háza előtt összegörnyedve találtak rá. Már nem élt. Jobb kezében görcsösen tartott egy papírfecnit. A halottkém az ujjai közül kifeszegette, és elolvasta. Ennyi volt ráírva: az élet a halált várja, a halál az életet.