Laci ebéd után bemenekült a szobájába. Mióta Ircsi, a nővére, férjhez ment, egyedül
birtokolta ezt a kis lyukat, ami a régi, úri világban, ahogyan a szülei
emlegették, fürdőszobaként szolgált. Mikor a tanács kiutalta nekik a nagyszobát
meg az örökös mosogatószagú konyhát, itt, ebben a kis helyiségben egy társbérlő
lakott. Öreg, zsidó ember volt, szótlan, szinte észrevehetetlen. Mikor meghalt,
Laci szülei megigényelték és megkapták a fürdőszobát, félszobának átminősítve.
Az apja jól ismerte a kerületi párttitkárt, gyakran javítgatta az elvtárs
motorkerékpárját.

  - Jó szaki az ősöm, de valahogy nem vagyunk egy hullámhosszon – mondta Laci a gimnáziumi padtársának, Ferinek, akit jobb híján barátjának tartott.

  - Lacikám, kicsi fiam, a sütikédet még nem etted meg – óvatoskodott be az anyja a kis szobába egy tányéron árválkodó, krémes micsodával.

  Laci felugrott az ágyról, a szekrényhez ment, fehér inget vett ki. Öltözött.

  - Vidd vissza, anya, nem kell!

- Elmész?

  - El.

  - Hová, kicsi fiam? Kivel?

   - Ferivel találkozom az Oktogonon.

   - Jaj, drágaságom, csak nehogy belekeveredj valami huligán bandába, annyi ilyet hallani. Mondtam is az apádnak, hogy vegyünk egy tévét, egy Munkácsit vagy milyent. Akkor itthon is tudnál szórakozni, nem kéne eljárkálnod sehová…

   - Na, köszönöm én szépen azt a szórakozást – mormolta szinte magának a fiú, azzal otthagyta a még mindig lamentáló anyját.

   A lépcsőház sötét volt és büdös, húgyszagú. Laci fellélegzett, ahogy kilépett az utcára, és elvegyült a járdán hömpölygő emberfolyamban. Szerette, ahogy sodródott a sok ismeretlen között. Itt volt igazán egyedül, nem háborgatta senki.

  Feri az Abbázia kávéház előtt várta. Lacival ellentétben kis, vézna fiú volt, de eleven, sokbeszédű. Ismerte a haverja természetét, ezért vele szűkszavúbban társalgott.

   - Bemegyünk? - mutatott a kávéházra.

   Laci csak a fejét rázta.

  - Mozi?

  - Kizárt.

   - Ifipark? Sör? Zene?

  - Mit bánom én, ahogy akarod.

Az Ifjúsági Park bejáratánál sokan várakoztak. A bejutás körülményes volt, ellenőrizték a lányok szoknyahosszát, a fiúk haját, nyakkendőjét, a fehér inget. Két srác bosszús képpel jött el a bejárattól. Két fakabát is ott ácsorgott, figyelték az elutasítottak reakcióját. Feri odasündörgött az egyik fiúhoz?

   - Mi van ott elől?

   - Csak lány társaságában mehetsz be. Fellép a Sakk-Matt, félnek, hogy gubanc lesz. A zsernyákok is azért vannak itt.

  Feri körülnézett és meglátott két közeledő lányt. Barátnők lehettek, elég csinosak, szolid, kék ruhában.

  - Épp rátok vártunk a haverommal – állt elébük Feri. – Bejöttök velünk?

  A lányok egy kicsit kuncogtak, de belementek a játékba. A szöszi hajú, nevetősebb Feribe karolt, a hosszú hajú, barna Laciba. Úgy vonultak be, mintha már régóta ismernék egymást. Valami „nyálas”esztrádzene ment, Feriék táncolni kezdtek, Laci és a barna hajú lány leültek a körfal mellett lévő asztalhoz.

  - Hogy hívnak? – kérdezte a lány.

   - Laci.

  - Én Györgyi vagyok.

  Laci csak bólintott, kicsit egykedvűen.

   - Nem táncolunk?

   - Menjél, ha akarsz, tied a pálya.

  Györgyi az asztal másik felére húzódott.

   - Te mindenkivel ilyen pokróc vagy? Vagy csak velem szemben eresztetted ki a tüskéidet?

   Laci elmosolyodott.

   - Látod, ez tetszik: kieresztem a tüskéimet. Igen. Ha lehetne, összeszurkálnám vele az egész világot.

  - Mert mi bajod a világgal? Szép, nyári vasárnap délután van, csodás innen a Várkertből a kilátás, mindjárt jönnek a Sakk-Matték.

   - Te nem érzed, hogy mindez csak a felszín, hogy egyébként kordában tartanak mindenkit, nem mehetsz oda, azzal, akkor, amikor akarsz? A gimiben sem lehetett más véleményünk, még az érettségin sem, csak azt kellett szajkóznunk, ami a tankönyvekben van. Ha jól megtanulod, felvesznek az egyetemre, ha nem úgy gondolod, ahogy írva vagyon, akkor nem.

   - Felvettek?

   - Fel. Beálltam a sorba. Meg is vetem magam érte.

   - Engem is felvettek. De én örülök neki. Nagyanyám ugyan morog miatta, azt hitte, érettségi után dolgozni megyek, pénzt keresni.

  - Az én apám sem tapsikolt örömében, ki nem állhatja a fehérgallérosokat. Anyám meg megfojt a szeretetével, becézget, mintha csecsemő volnék.

  - Az én édesanyám még egész kiskoromban meghalt. Mama nevelt. Na, ő aztán nem becézget senkit. Vele egész jól összeillenétek.

  Ezen mindketten nevettek.

  Feri egy üveg sörrel meg két pohárral átverekedte magát a táncolókon.

  -Nesztek, ha már nem táncoltok, legalább igyatok valamit. A barátnőd – fordult Györgyi felé – kicsit rámenős. De én bírom a rámenős csajokat - mondta vigyorogva.

   Mikor Feri elment, a lány megjegyezte.

   - Egészen más a barátod, mint te.

  - Hogy más?

   - Olyan szélhámosféle.

  - És ha én is az vagyok?

  - Á, te nem.

  - Honnan tudod?

  - Nem tudom, csak érzem.

Laci kicsit figyelmesebben vette szemügyre a lányt. Szabálytalan arc, de kellemes vonások. A szeme, olyan igazi, mindentlátó szem. A haja lófarokba fogva leér egész a háta közepéig. Szép lehet kibontva.

Egy hosszú, sovány fickó odasenderedett az asztalukhoz. Megfogta Györgyi karját.  

   - Jó kis bigyó vagy. Gyere, rázzunk egyet!

  - Nem táncolok. Hagyjál!

  A jampecféle figura felrántotta Györgyit a székről. A következő pillanatban Laci megütötte, a lakli ráesett a szomszédos asztalra. Egy szék nagy csörömpöléssel felborult, sörösüvegek, poharak törtek. A közelben táncolók leálltak, később a többiek is. A zene elhallgatott. Csak Ferit lehetett látni, ahogy odarohant Lacihoz.

   - Te, marha! Mit csináltál? Tűnjünk el, mert mindjárt jön a Rajnák, szétpofoz.

   Nem Rajnák László igazgató elvtárs jött, hanem az egyik smasszere, kigyúrt, izmos alak. Feri elhúzódott a tömegbe, csak Laci nem mozdult. A harmadik ütés után esett neki a betonfalnak. A feje, orra vérzett, de megint fel akart állni, hogy szembenézzen azzal a vadállati vigyorral, ami megjelent a smasszer arcán.

  A lány kilépett a szótlanul álló tömegből, odament a földön fekvő fiúhoz. A retiküljéből előhúzott egy zsebkendőt, és törölgetni kezdte Laci arcáról, szeméről a vért. Aztán feltámogatta, és kivezette a bámészkodók között az utcára.

- Gyere, menjünk el innen! – mondta neki csöndesen.