Mikor meghallottam azt a dalt, megmoccant bennem valami.

A hosszú sötét éjszakák idején megálltam egy pillanatra és figyeltem, honnan jön
hívás.

Él bennem egy ősi lény, aki nem civilizált. Nem szalonképes. Ő szólított meg.

Régóta száműzetésben élt, és én csak néha napján kapcsolódtam hozzá.

Tud harcolni, haragudni, ölelni, morogni, kiáltani,
ordítani, táncolni, bőgni, röhögni, ha nincs más megoldás; harapni, karmolni,
rúgni, ütni, menekülni vagy legvégső esetben makacsul, mozdulatlanul
ellenállni.

Mégis, ha lehet, erőszak nélkül szeret létezni.

Ő volt az, aki havonta vérzett hosszú éveken keresztül és
ő melegedett férfiak ölében. Amilyen vad, olyannyira gyöngéd. Spontán és
játékos.

Ez a belső titkos lény védi a határaimat és azokat,
akiket szeretek.

Nehéz felvállalni a nőstényt magamban. Az ösztönöst. Akinek talán medvék,
farkasok az ősei.

Aki, ha hideg és sötét van odakint, kapcsolódni szeretne, beszélgetni, ölelni,
pattogó tűzre és lágy fényekre vágyik, meghitt zugokra, ahová el lehet bújni
egymáshoz közel.

Keresi a biztonságot, az élelmet, a melegedést, ami segít túlélni a telet és
eljutni a rügyfakasztó tavaszig.

Sokszor  elege van a városból, a
tömegből, a digitális avagy virtuális valóságból, a tennivalókból, a
kötelezettségekből.

Túl sok neki a fogyasztás templomaiban a nyüzsgés. Neki a természet kincsei
kellenek.

Szeret beletúrni a
földbe, érezni az esőcseppeket a bőrén, tejfelszínű ködben bolyongani az
erdőben, a szemével napfényt gyűjteni.

És elege van a (jól)viselkedésből.

Mikor felbukkant hirtelen a semmiből, megriadtam.

Féltem, hogy veszélyes szörnyeteggé változom.

Kockázatos volt kapcsolódnom hozzá. Belebújni a nőstény
bőrébe és megismerkedni a vágyaival. Felfedezetlen tájakra hívott.



Ezt a nőstényt bennem verték, alázták, gyalázták. Inkább nem számolom,
hányszor.

Nehéz volt visszacsalogatni a fénybe. Lemosni róla a szégyen bélyegét.

Viszont enélkül a vad lény nélkül élni kibaszottul nehéz volt. Az élet unalmas,
kiszámítható időfolyam volt csupán, partok nélkül.

Még nem végeztem el a dolgom itt a Földön. Szükségem van rá, hogy szégyenkezés
nélkül élhessek tovább.

Úgyhogy kérlek, hagyd meg a szabadságom akkor is, ha néhanapján
a jólnevelt álarc mögül felsejlik a nőstény.