Kelemen Andrea
A fa halála
Elrothadok most.
Ennyi. Sírnod nem kell.
Gyökerem kiszakad,
oldalra dől testem.
Hosszú életemnek vége,
minek erre több szó.
Ceruzádat ne faragjad:
nem lesz sohase jó.
Cipőd sokszor felsértette
ócska, öreg kérgem;
lépteidet siratod most,
azt hiszed, nem értem.
Az eltűnt perceket,
az Időt siratod,
bánatodat ordítani
én csak eszköz vagyok.
A fák is éreznek-,
ámítgattad magad:
így festetted énrám
saját fájdalmadat.
Mégis, ahogy visz a víz,
kérgemet sodorja,
versed fölöttem száll,
mintha lelkem volna...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
|
|
|
