Fátum



magányom embertelen nézzétek emberek
ki magába roskad sorsa is könyörtelen
s nem  emlékezik arra sem hogy egykoron
fény járta be minden napjait jobb volt a sors
hozzá és volt kedvese is ki örült annak
hogy megosztja nehéz perceit s ha várta
esténként étel és szerelem magánya oszlott
fájdalma foszlott és megsemmisült minden ott
ahol keretbe foglalta sorsa is nehéz
fűszeres titkait úgy hurcolt a hét egyéb
napjain óva mellvértje alatt és boldogan
lépte át a rubikont is tudva azt soha
nincs visszaút minden megismételhetetlen
töretlen hittel ment előre és hídjai
mind lángba borulva sorra égtek el nem hitt
és álmodott kiszámíthatatlant azt meg csak
legrosszabb álmai vetítették elé ha
egyszer megbicsaklik sorsa fekete mélység
magába szippanthatja és mi eddig a kéj
volt s a gyönyör elszivárog a feledés
kútjain tartás omlik erő is szivárog
léte szörnyű harctér lesz és boldog lakható
múltja darabokban elúszni látszó hajó
mi ha törik az óceán nyílt vizein csak
úszó értéktelen szemét sodródó holtak
roncsai és zord idők ordas törvényei
lesznek alkonyi sötétlő pillanatai
nap mint nap mindenért harcol küzd gürcöl ember
szeretne maradni s ha koldusként lelke
is árucikk összebékül benne az ember

s az Isten is alázott sorsát fogadva.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.