Elmúlni sosem
A testem kiterítve élettelen fekszik,
Süti az aszfalt, és keselyűk eszik,
Széthurcolják részeim, de tűröm bénán;
Mindegy, ki tép: angyal, vagy sátán…
A véres sebekbe néha könny csöppen:
M’ért gyilkolnak, ha én nem öltem?
M’ért félek meghalni, ha az élet is pokol?
Aki lent elmerült, fent is fuldokol?
Aztán ismeretlen dimenzióba repít,
Ahogy üresen utolsót ver a szív…
Emlékeket látok, képeket albumban,
Most izgalmas, akkor untam.
Látom a szerelmet! Látom a haragot!
Barátokat! Számtalan ismerős alakot!
Félrehív az egyik és odasúgja nekem:
„Meghalni muszáj, de elmúlni sosem..”
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
