Havat a porból

                        Csoóri Sándornak

Országom: saját összetépett térképének darabja.
Átfut két kanyargó szürke szalag rajta:
szalag, mely népeket fűzhetne egymással össze. -
Idetűzött a sors, mint karót a földbe.
Karó tetején táncol az életem.
A tánc vagyok én, ami nem gömb-végtelen.
Szorít a kérdés: vajon ki vagyok én valahol, magamra várva,
míg fejem fölött, mint a nap, az idő mozdulatlan haladása?
Magammal mágnes-esélyekkel találkozom.
Rám lelek-e majd egyszer egy tükör-napon?
S meg tudom-e mutatni szilánkokból az igazat és egészet:
kiszakított szöcskelábban a háborúba zuhanó emberiséget?
Ameddig a világ életem malmába költözött,
valami olyat kellene őrölnöm ég alatt, föld fölött,
mint azoknak, akik a port is hóvá tudják tenni
s akik az erdők tüdejével szoktak lélegezni.
Átsüvít bennem a szél: milyen jövő várhat?
Szemem mögött rendezem a képzelet-színházat.
A homokóra-élet folyton dolgozik bennem.
Iránytű-utak nélkül, lábam után kell mennem,
vigyázva, nehogy a lábamat elhagyjam,
vagy a lábam kiszaladjon alólam. -
Egy világ nyílt ki akkor, amikor megszülettem.
Ebbe a világba búvárként lemerülök bennem,
fölhozom magjait s virágot ültetek,
ahogyan tudok és ahogyan lehet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Fán függ a világ (Budapest, 2006)
Kiadó: Hungarovox Kiadó