Európa fele

Láncban kezünk, terhelt arcunk,
Eltelt tizenhárom év,
A sarokban gondolkodunk,
Mit adott a függetlenség.
Kúszott a magyar a porban,
Leste az égi csodát,
Zárva volt eddig Európa,
De ím, most tárt karokkal vár.
Odaát a gazdagság,
Szóltak a szép ígéretek,
A kitárt ablakon át
Szórjuk majd a kincseket.
Elõkerül az ezüst kancsó,
A jól megmunkált aranytálca,
Megtelik a szűk vigadó,
Elhagyjuk a béklyóinkat.

De jaj, ki tudja, vajon nem
A hirhedt, gonosz ármányság,
Mi ennyi év elteltével
Megnyitotta Európa kapuját?
S a szórt kincsek verejték, munka,
Az ezüstkancsóban vérünk,
S aranytálcán kínáljuk majd
Gyermekünk, s saját életünk?
És mint az ítélt rab,
Midõn a végsõ hajnal elér,
Levesszük a béklyóinkat,
Már nyakunkon a kötél.
Vigadunk, míg jõ a halál,
Az utolsó vacsora ez:
Oh, Hazám, Hazám,
Te Mindenem ...

2003.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.