Valami, amit szívnek neveznek

Hogy is mondjam el, mit érzek, amikor még magam sem tudom, mikor miért érvelek?!
Csak állok némán a tükör előtt és bámul magam. Tükrömből viszont nem az néz vissza rám, aki bennem van.
Ha rá nézek, a szemébe magamat látom, de egy kis sarokban valami villódzó fény pislákol.
Vajon mi lehet?
Amióta a fényt meg láttam, nyugtot nem lelek. Egész nap csak örülten tekergek.
Fejemben a tekervények, mint őrült hullámvasút, fel-le száguldva nyugtot nem találnak.
Állj! Legyen vége, és valaki nyisson ablakot a fényre!
E villódzó fény tán a szerelem volt? Mely, mint villámcsapás, hasított a fejembe és szívembe. Telibe találta szívem, amely andalítóan vert a mámortól aléltan.
Szeretlek. És Te is szeretsz?! Ez csoda vagy egybe esés?
Nem értem már eme égi jeleket, melyek oda fent cikázva égnek.
Szeretlek, mert az vagy, aki.
Szeretlek, mert vagy nekem.
Szeretlek, mert Te vagy az életem, a napsugár ebben a veremben, melyből a kifelé vezető út rögös. Te vagy a létra, Te vagy a fény, Te vagy én és Én vagyok Te, Mi vagyunk mi és Te vagy Te.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.