Vétkem

Kiskori ábrándomat
Démonok szaggatták szét
Maradtak az álmok
S megszűnt az ébren lét
Jó tett helyébe jót várj
Gondolták ők
Én nem hallottam
Pedig megszólaltak
A vészjelzők
Gyermek léttel
Menekültem magam elől
S a világom is feladtam
Fejemben a kudarcok
Görcsé kövültek
S már csak képzeletemben jártam
Hittek bennem
De én nem
Láttak bennem
De én csak reméltem
Én láttam azt
Amit bennem láttak
De ők engem hittek
Nem az igaz világnak
Magányomban magamtól
Szabadulni vágytam
Mások arcán világfájdalmat láttam
Boldogságtól hite veszett remeteként bujdostam
Nem is vettem észre a sötét sarokban
Kómában kit is rugdostam
Fülem süket volt
Mert nem volt ki vele halljon
Másnak meg zárva volt
Mert nem volt értelme, hogy halljon
Érthetően pártatlan
Mert értetlenül eltűnt
Ki való hitével
S tudatával ártatlan
Mégis saját szemében bűnös
Itt vétetett

De kilátja már ezt a helyet, olyan ködös
Jöjjetek értem
Démoni angyalok és szaggassátok szét álmomat
Mielőtt utoljára szól felém az alkonyat
Hogy magam szüntessem meg ábrándom
S had induljak el újra, megmenteni a világom!

-2006.VIII.6. |16:50|-

~ST~





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.