Sötét erdõ mélyén elhagyatva

Fonnyadt fák közötti félhomályban
Botorkálok bágyadtan, búsan.
Ziláltan zakatolnak agyamban a fogaskerekek,
De csak kopott közhelyek keringenek elmémben.
Mint egy őrült vad forgatag
Mindenféle rendszertani besorolás nélkül,
Csak ahogy jön… ez vagyok én.
Volna értelme tagadni?
A lombok susogása
Posztalveoláris zöngétlen spiránsokat sodor magával.
Kísérteties éj! Vörhenyes lelkem vacog.
Sír a létem.
Gyöngyönként csöpög bele a borzadályos félelem
Magamra eszmélek, és azon tűnődöm:
Ez vagyok én? Vagy puszta érzéki csalódás?
Könnyű a lét… már aki elbírja.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.