Lementem az éjjel

Lementem az éjjel egy olcsó megoldásér,
Egy szűkítésért és egy toldásér…
Ha fejedből csak egy csavar hullik ki,
Hiányos fejjel akkor sem illik meghalni.

Nem hiszed, a jövőben nem lesznek majd gépek,
Igazat mondtak hát a szörnyű Bosch- képek.
„Mögöttem a szakadékhoz, fényképezve lépek
Dörren a gép, s mérgemben egy fűcsomóba tépek”

Tudom, hogy a képzeletem olyan végzetszerű,
De nézd: csak az élet, a végzet nem keserű.
Már hetek, havak óta, keresek egy hangot,
Mit nem ír semmi kotta és én mégis hallok.

S digitális ésszel olyan sokra megyek,
Hogy ki sem bírom tenni a sok idéző jelet.
Kár, hogy én nem vagyok omolvány és sötét,
S nem izzadtam szoborrá a bölcsesség kövét.

Ez a félvalóság homlokomon vérzik,
S tűnő szellem-voltom emberek mergérzik.
Mosnám hát a lelkem, szennyes ruháimat,
Kritikátlanul rossz, főtt metaforáimat.

Álommá tagoltam, mit az Isten mondott,
S Harmónia-lépcsőt tagjaimmá bontott.
Ó, hogy egyesüljek, fokról-fokra ismét,
Fájdalom, de tény már: a lét többé nem is lét.

„Körré repedünk majd, s egyszer fokról-fokra,
Feljutunk a fénybe, fel a csillagokra. „
Zsongítóak, tágak, hűvösek az esték,
Mint a zongorámon a hófekete festék

Egy doboz üres gyógyszer zöld „X”-ében lakom,
Meg- meghámozva, túl a betű-sivatagon.
Később jövök majd rá: hogy az eltelt száz est fele:
A civilizációs dekadencia pünkösdi mennybemenetele.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.