Persze

Persze. Gondolok valamire.
Mindig ez van. Állandóan
ott van az a bizonyos
bizonytalan.

Persze. ez is hülyeaég.
Hogy elmondani nehéz,
az egy dolog.
De mondd, mit ér az egész,
ha nem mozdulok,
vagy mit ér, ha igen?
Nehéz az ilyen.

Minden nehéz. Vagy én mindenhez
gyenge vagyok.
Oszt? Nem oszt. Szoroz.
Sokszoroz. Az állandó
változás paradoxonjában
ha otthon, ha nem,
de vagyunk.

Szememet kikezdi a huzat,
alkalmassági vizsga:
fordítottan aranyos.
Mondják.
Anyagilag független.
Ezzel nem tudok mit kezdeni.

Fel vagyok sértve,
kapkodok.
Ezt. Azt.
A kohézióra szarok.
Én vagyok a kohézió.
Látod, uralkodok.

Mintha panelházak füzére
visszhangozná a helyi
banda monoton zsengéit.

A funkció nem tesz alannyá,
csak tárgyiasít.
Rosszab(?) esetben le.

Milyen könnyű a létezőknek,
és milyen nehéz a teremtőnek
a még nem létezőkkel.

Pedig én csak ki szeretném,
de úgy ki szeretném mondani...

s közben igyekszem,
hogy ne a birtoklás,
hanem a használat
okozzon örömöt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.