Dalila a Dimitrovkából

Cseh ül , szlovákok közé a satnyán.
Itt satnyának hívják az öltözőt.
Spenótzöld csempe,
rózsátlan ám nem rozsdátlan zuhany.
Éktelenül karattyol minden, nyepacsemu.
Szorosan a spenózöld fal tövében iszkol
hátra a vasajtó karámba.
A vézna lány. Köpenyre  vetkezik.
Nyakában olló.
Csehül csak érez,  tótul
sem veszekszik.
Fülel mindenek előtt.
Hatkor  majd elfordítják a főkapcsolót
kiderül a neonsávos égbolt s,  hogy a cseh
a palócok  Meósa.
Ellen őriz. Macskaként
gabalyítja le a magyarok csévélte
olajos cérnát elsősorban. Mikor húszast,
mikor ötvenest
a tarka-barka dutyinkáról.S ő az aki leköpködi
nonfiguratívra sikeredett takáccsomókat. Bírja.
Orrát nem izgatja semminémű szösz.
Hajából a gyári padlóra  rizspor pereg
s amíg önnön  felsőbbrendűségén kéjeleg
- kéremszépen lehet söpörni-
keresztül-kasul  a csarnokot.
A dolgozó nők. Az ő virágmintás  hadserege.
Vigyázzba  állnak,
pisszegnek  ha jön.
S jaj, ha jön  máris kiszúr, s dölyfösen gabalyít.
Pancsuskát, cérnát.Apelláta nincs.
Köszöni, él  virul. Vissza az aznapi norma.
/ itt megjegyzendő a hetvenkettő mint darabszám/
-Nem elég feszes a szál, mondja műszak végére
egy beléd települt  tolmács.
Le van szarva , jegyzi meg mögötted  anyanyelveden valaki és
  Dalila  nevű cigarettára gyújt,
- pedig itt tilos-
S a sok nyema, nyet, pozor  tüskésdrótjára
lepkeként ül le ez a szó : Dalila.
Pedig az is idegen.












Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.