Vízum




        

  Annyi eső esett hogy már nagyon unom.
  De mégis menni kell,
  Lejárt a vízumom.

  Mikor odaérek, ó te szent Pilátus
  Nem látszik a sortól a
  Magyar konzulátus.

  Mindegy. És már ott is állok
  a hosszú sor végében.
  Szent István jut  eszembe,-
  De inkább..
  Nyugodjon békében.

  Mert ha belegondolok.
  Panaszra semmi ok.
  Hiszen süt ránk a nap
  pedig   azt mondták :  
  esni fog.

  Sőt !
  egy idő után mikor hátranézek,
  Valamilyen furcsa elégtételt érzek.
  Vannak mögöttem is.
  Legalább ötvenen.
  Panaszra semmi ok!
  Most már elismerem.
  
  Hát ennyi örömet kapni egy csokorban.
  Nem  utolsó vagyok már
  a hosszú sorban!

  Előttem is fogynak, lassan,
  De biztosan!
  Miért érzem magam
  mégis oly piszkosan?

  Mert bánt az a vacak.
  A lelkiismeret.
  Látják e rajtam ezek az emberek?
  Ezt a csipiszt is most
  épp  csak
  azért fogom,  hogy
  én!!
  sorba kerüljek még
  a mai napon.

  Hogy mi lessz a többivel?
  Ahhoz semmi közöm.
  Bántja a lelkemet
  Ez az önző közöny

  Zavartan az égre nézek,
  Panaszra -semmi ok!
  Végre nem esernyőt,
  csak egy csipiszt  fogok.

  Sőt!
  egy  idő után a sorban
  Már  az első vagyok!

  A bejárat előtt, hol tábla áll a falon.
  Fátyolos szemekkel az írást olvasom.
  Ismét az égre néznék ,de..
  Zászló takarja el.
  Egy huncut  könnycsepp
  a szememből útra kel.
  
  Végre beléphetek!
  Panaszra semmi ok.
  Miért érzem magam mégis úgy
  hogy
  "egy utolsó" vagyok?
  
  
  
  
      
  






  


  
    
  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.