Addig majd

Avagy egy agglegény modoros története


Csak

nézek, hogy most mi van: „Mi ez a nagy iram, amivel letámad?!
Kérem, ez nem járja! Mi lenne, ha várna? És most a gatyámat
letépi?! Vagy ez mi? Le akar teperni?! Talán majd vasárnap

én is megőrülök, és akkor nagy bűnök fognak itt történni:
fétis és S per M, bár én azt nem merem!” Oh, kedves, tenyérnyi
arcában ott a kéj, ijesztő, s jaj, de mély: testemet felméri,

nézi a szőrzetet, az izomköteget s elborul a szeme.
„Mondja meg, mért kínoz! Mért ragad magához? Könyörgöm, ne tegye!”
Nem bírom én a kínt. Lassan már elvakít vágyaim elegye.

„Nem érti? Vasárnap ugrunk majd az ágynak. Engem most meg nem ront!
Üljön le azonnal, mert a hév felforral! Ne legyen már bolond!
Csak, mert így döntöttem. Ne nézzen döbbenten!” Addig majd …





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.