Mekkora fesztáv

Nem is tudod majd, úgy csap el, mint a gáncsra jön búcsú-csel,
elfúj: pihét.
Fel sem fogod
mi van, mi vét
neked s vétett.
Józan hitből
vak remény lett.
Morzsás ágyban
meddig izzadsz,
hogy hiány van,
agyag, híg zacc
van is, most-már
lesz is, mint hogy
te mardostál
rég, nincsen mit
adni, rostál
napra nap.
Eltűnsz végül:
hűs alkonyat.

Ülni napra nap, vagyok: látod. Mint műprémes kék kabátod
melegít bacis
leheleted,
veled, csakis
veled lehet.
Mint a sáros
csatatéren
szemed páros
gyöngye, kérem
vissza, bérem.
Sárga arcod,
mimikád, mint
kígyó vonag’
szavad húsos
cseresznyemag.

Vékony függöny
az ablakon,
steril ágyad,
megyek vakon.
Rózsát kezem
vázában, tán
nem vétkezem
hogyha hagy még.
Addig úgyis
itt maradnék.
A sötétben
mint a harmat
száradunk fel,
s letakarhat,
„essünk már túl
most e témán”,
ez idővel
bárki némán.
Nejlonzsákkal,
lepedővel.

Látod, tárva
van az ajtó.
Súlyos testtel
esik a fény
be, mehetnék.
bárki vet még
meg se számít.
Ámbár mégis
a torkodból
buggyant ködre
bízom, mi lesz
hogy nyel végül
el örökre.
Ha repülünk, mekkora fesztáv engedett, s aztán mi lesz?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -