Ha kérdenéd

ha kérdenéd, mit csináltam ma, nem tudnám 
megmondani. csak úgy telt a nap, ahogy 
máskor. például nagyapám ezüst zsebóráját 
nézegettem. rég nem aprózza az időt. gyerek-

koromban játszottam vele, akkor törtek le 
a mutatói. (törtek le – micsoda távolságtartás!) 
fehér alapon római számok, a tízesnél 
csorba a porcelán, s az első fedőlap sérült 

kicsit, nem lehet bepattintani. de a hátsókat 
ha lehajtom, látszanak az apró fogas-
kerekek. sárgaréz szerkezet. (megszagolom: 
furcsa, fémes illat, vagy az idő szaga?) mikor 

állhatott meg végleg? gyerekkoromban 
még sikerült ketyegést csavargatnom bele, 
de túlhúzhattam, s valahol egy finom szál, 
egy gyönge ér talán megszakadt. a polcra 

akasztva másik óra: kommersz kvarc. 
csuklómon hordtam, ám pár éve, mióta 
lemerült benne az elem, a mobiltelefonomon 
lesem, hogy éppen mennyi az idő (most 

a számítógép 11:47-re vált), a karórám meg 
fél nyolc után pár percet mutat. de hogy este 
vagy reggel rángtak utolsót a mutatói, már
nem tudom. néha szeretném újra felcsatolni, 

hogy ne csak barátok, családtagok, fél-
ismerősök, munkatársak szeszélye szeletelje 
létezésem a csengőhanggal (amelytől folyton 
megriadok kicsit), hanem a kopott kvarc 

kiszámítható percegése darabolja morzsákra 
a mázsás időt, ha fülemhez emelem. 
13:41 a komputeridő. közben megetettem, 
lefektettem a gyereket. nagyapám 

négy évvel korábban meghalt, mint meg-
születtem. jó kezembe fogni a zsebóráját. 
megcsináltassam? meg lehet? s ha újra körbe-
járnának a mutatók a fehér porcelánmezőn, 

változna-e bármi? visszafelé átrendezhetem-e 
a gyerekkort, a szívütésnél lassabb másod-
perceket. ha kérdenéd, mit csináltam ma, 
hát ennyit: szavakat raktam egymás után. 

múltkor a kisfiam leverte az ébresztőórát, 
s ketyegés nélkül maradt a család, mert 
feleségem is mobilon nézi az időt, s a 
nagyobb gyerekek is. csak a telefonok, a gáz-

tűzhely, a számítógép, a rádió, a cd-lejátszó, 
s a dekóder kijelzői villogták zölden, sárgán, 
pirosan, hogy telik az élet, kitelik. némán 
lüktettek, jeleztek, fájtak. fájt a csönd, 

amelyben csak az erekben dübörgő folyadék 
hangja hallatszott álmatlan éjszakán,  
meg a fölpercegő magányos szú. a gyerek-
korban hallatszik így a félelem. 18:13. 

a nagyfiúk a tévét bámulják mögöttem, 
mert ha számítógépezek, hátat fordítok 
a szobának. néha azért visszanézek: motort 
szerelnek, versenyeznek képen, képzeletben. 

18.25-öt mutat a gép. tegnap az elejtett vek-
kert elvittem az óráshoz. azt mondta, nem 
érdemes bele se nézni, vegyek inkább újat. 
vettem, s most barátkozom a hangjával. 

nyugtatott, szétkattogta az éjjelt, mint gyerek-
koromban. apám a temetőben, anyám meg 
olvasón morzsolgatja istenes életét. fölkelek, 
nyújtózom, vécére megyek, iszom egy teát.  

foglalkozom a gyerekekkel. nézem őket, 
vajon melyikük örökli a zsebórát? 21:19. 
s mi a sérülékenyebb: az óra vagy a test? 
lerakódik a finom rozsda, a mész az erekben, 

elkoszosodik a szerkezet. késnek, sietnek 
a szívütések. 20:43. ez már egy másik 
nap. ismét leereszkedem a versidőbe. 
20:45. nem történt semmi – ma sem.





Hagyjon üzenetet a szerzõnek!