|
Ne közelíts, ne sírj, ne szólj ma hozzám.
Torzó vagyok. A hisztid nemcsak unnám.
Akár a holtak, nem tudok hazudni.
Fehércsont odúmban bomlik az elmém,
se értelem, se norma, se szabadság
nem fér ma bele. S ha férne is, kivenném.
Sötét van, túl eleven minden gazság.
Jágert iszom, de jól tudom hiába.
Ha nem a szesz, keselyű tép a májba.
Mardosd mocsok! Csömör jön rád s a végzet!
S a fájdalom: keserűség. Csak képzet.
Magány ellen a sok beszéd rossz gyógyír,
sorsom nehezebb annál, amit szó bír.
Ne közelíts, ne sírj! De mégis. Szólj rám!
Már időnk sincs. Törd szét tükröd s az órám.
Nem öregszel, és én sem leszek bölcsebb.
Vágd földhöz poharam, vagy újra töltsd meg!
Tivornyázhatsz, mássz terített asztalra.
Ma ágyasod lesz minden szűz és szajha.
Mutass született vaknak új napkeltét.
Paripádat ott simítsd, ahol verték.
Magadért ma könyékig nyúlj a lángba,
ne számíts csalóisten oltalmára.
Gyanakvásod: gyors folyó. Csapjon szádig.
Mederfenék, s a part, semmivé válik.
Ha kígyó hoz ötletet, tudást, új fényt,
fogadd és szülj ezerszer nagyobb bűntényt.
Kint hűvös van, pokol belülről éget.
Nem sátán, sál öleli körbe térded.
|
