|
I.
Ülök a padomon,
még soha nem volt foglalt,
mintha tudnák, hogy ez az én helyem,
mintha senki más nem akarna leülni abba a mába, amiben én vagyok.
Vagyok?
Folyton megyek, de soha nem érkezek meg sehova,
mindig előttem jár a most.
Úgyhogy inkább várok. Hátha csak késik.
II.
Virágzó gesztenyefák,játszótér, visítás, kacagás,
a májusnak szokott ilyen hangja lenni,
az életnek ilyen illata.
Ferde ez a támla, töri a hátam, belekönyököl,
egy éve festették, máris felpattogzott,
biztos felhigították a festéket, hogy idén is le kelljen kenni,
a deszka meg felszakítja a harisnyát,
szálka megy az ember combjába.
III.
Szétrebbennek a galambok,
itt jön az a ronda korcs,
kinek kéne az ilyen otthonra,
zörög a maradékos zacskó,
ma rántott borda volt,
elé dobom, megszagolja,
kérdőn rám bámul és továbbáll.
Lerágott csontok,
már a kutyának sem kellenek.
|
