|
Szokolay Zoltán |
| KÁ TÉ |
|
Posztolsz-e ott? … Csibészhunyor.
Így ezt a szót nem ismeri.
– A posztos rendőr hol guggol? –
Jó replika. Intek neki.
Javítgatok, kattintgatok,
egy versblogban veszteglek itt.
Nem mutatják az ablakok
se műveit, se vétkeit.
Emigráns lett. Honvágya van.
Teát se főz Nap-tűzhelyen.
Kardos Tiborc. Most általam
kel életre, lejön velem.
Ujjong: ez nyócker, Orczy tér.
A helyszínt ő is úgy, mint én.
Az Isten bölcs, majd jól ítél.
Mindent a maga idején.
Pipázik, dünnyög. – És ha nem?
Akkor majd játszd el, hogy mi lesz!
Betiltották az életem.
Lőtt sebet hogy tisztít a szesz?
„Ifjúságom, e zöld vadont” –
a sarki csehó ugyanaz.
Kis muslincák a sörhabon
való világot játszanak.
Kardos Tiborc ma színre lép,
kap még itt ötven év időt.
Nem érdeklik a dossziék,
sem az, ki elzavarta őt.
Bosszú? Ugyan! Minek ma már?
Csak gitárt, mikrofont akar.
Surrog: van egy aranyszabály,
fejétől bűzlik mind a hal.
Töprenghetsz jelszón, rejtjelen,
szoríthatod a gombodat,
ha nincs helyem, hát helytelen
leszek, szekundás dolgozat.
A deszkán tíz ujjal dobol,
tessék, tisztelt nagyérdemű!
Meglepetésre másodszor
nyit ma a Jelenlét-rövű.
Néhány dallal még tartozom,
az ég papírja átszakadt,
fejgép ugrál az arcomon,
hogy lássanak! S ne lássalak.
Virrasztó szemben vérbogok.
A sorsot kettémetszi, ha
Tiborc megáll, míg elforog
alóla Óperencia.
„Piszokban élünk s meghalunk”,
de halni kétszer nem lehet.
Kiszáll, forog és visszahull
az utolsó akkordmenet.
Minek mutassa fel szívét,
ki már csak kadáver donor?
Elillant rég a testi lét.
Vagy tévedek? … Csibészhunyor.
|
|
|
Publikálva: , 2011
Kötetben: Lassan, Atyám (Budapest 2012)
Kiadó: Írmag
|
|
