|
„Nagy tudás a test.” (Nietzsche)
„Aki sokat tud, sokat felejt.” (Közfelfogás)
Angolul szólítana meg a nő, rajongana
körül, szemem alapján Juliette Lewis
öcsének kéne lennem. Hogy magyar
vagyok, sebaj, egy illúzióval kevesebb,
de tényleg nézzek máskor figyelmesebben
a tükörbe, rakjam az arcom idézőjelbe,
őt Nárcisznak hívják amúgy, rázza a kezem.
Mint a Született gyilkosokban, a szemöldököm
is ugyanazt a görbét írja le, keleti penge.
A mosolyomról ne is beszéljünk, mintha
Robert de Nirot igézném vele a Rettegés
fokában. Ennyi kell a boldogságához,
egy színésznő szemei, ajkai; ne vegye
célzásnak senki, de írhatnám ezt a verset
szapphói strófákban is, persze, nem
klasszicizálok, és a pikantériát is kerülöm.
A nő elültette bennem a bogarat, otthon
látni akarom szembogarát, ütöm be a
google-be Juliette-et, nem hord bugyit,
írják az újságok viselt dolgait, beleütöm
a google-be az orrom, olyanok vagyunk
Juliette-tel, mint két orrlyuk, ugyanaz
a levegő tölt ki, ugyanaz a semmi, verem
a keresőbe magam meg Juliette-et, sötét
verem, nyílnak alattam Nárcisz szavai,
istenem, mennyi találat, mennyi ámornyila,
mintha vízbe néznék, felismerem a színésznőt a
mélyben, és nem tudom már, hogy trükknek
dőlök be, vagy valami más dönt, magamba
zuhanok, azaz Juliette-be, a tükrön
nem marad más csak idézőjelek, kérész-
tetemek ringnak Juliette szemében,
az én szememben megnőtt Nárcisz,
és amit belőlem visszatükröz,
mert nem maradhat más csak ez
a két szem, két tóba egyszerre fulladunk.
|
