|
Fut, szalad az idő, futok előtte,
Az ígéretbe bicskám beletörte.
Híján vagyok tudásnak, bájnak, kecsnek,
Rímeim girbegurbák, orra esnek.
El kéne mondanom miértet, hogyant,
Nulláról kezdve, az ember mint fogant,
Hogy lett a bamba makogásból himnusz,
Egy éji égi szikra rajból Cygnus,
Íróból, dalból hogy lett irodalom,
Tiltottá lettét, íme, megmutatom:
Fut, szalad az idő, az ember megnő,
istent pusztít a hajdan sárban fekvő,
gigásszá nő az agyagba szórt betű,
karjai ólom, galaxis méretű.
Mindenki ír már, lírába fúl a lét,
kultúrák kúrják túl egymás életét.
Töltött fegyverré lett a szomszéd könyve,
halottkiáltó bárdos Vejnemöjnen.
Máglyára minddel! Tisztító tűz lobog,
hamu a gyémánt, s a Föld tovább forog.
Lángok közt vörös és fekete táncol,
kezedben könyvvel, életeddel játszol.
Lángtengerbe süllyed Nemo és Ahab,
Aragorn után kósza pernye marad.
Fut, szalad az idő, ízlik a pörkölt,
lobot vetett-aratott minden fennkölt.
S ahogy a tucat évek elperegnek,
fogy a mondandója az embereknek.
Instant epika, mézeskalács Krisztus,
kormos lett a vér, kiégett a virtus.
Megtették, amit eddig senki nem mert,
állattá boldogították az embert!
Nem kell a kérdés! Fogadd el a választ!
De mindig akad olyan, aki lázad,
s ha bűn a könyv, hát megtanulja fejből,
rejt és rejtez’, míg világ ég és menny dől,
trezorként őrzi azt, mi fontos, drága,
az éghetetlen fának újabb ága.
Keljünk fel, a pallos már üszök-marta,
legyünk mi a tűz, ő is így akarta.
Mi legyünk az Írás, a Magma charta.
Ray Bradbury emlékére
|
