DOKK

	Egry Artúr
	fekete rózsák
	(öregedés) májfoltos kezén a ráncok összenőnek sötét völgyekbe rendezve bőrredőket finom háló az arcbőr drapériája madár lábnyomok fakó viaszba vájva (miről is folyhat a szó a parkban) miről is folyhat a szó a parkban tegnapi szoknyapecérek fanyar évődései közt? ó kik is voltak a nők életük keser-édes tegnapjait odakozmáló lágyszavú szépek? a „piros-negyven-száz-ulti- terített-durkmarch” közben jár csak a száj erősen kéklik az ajkak szélein a szívtaposta koszorúerek löszfalba vágott kocsiútja emlékek folyama szertelen kanyarog - lázgörbe a kórházi ágyon - az arcok is lassan cserélődnek mint sírokon a csokrok nem barokk győzelmi hálaadás ez nem tedeum ősz van (benyitott szobámba az ősz) benyitott szobámba az ősz belökte az ablakot itt a hegyen mitől is vártam tegnap hogy a holnap már ne legyen? az udvarban a földön pilláit szórja a halál no nem így nem ilyen nyersen csendben szimatol kutyamód idejár még kinyílnak a percek a fényben méhek szava dong az akácok közül egy virágot bontva itt pompázik a bolond kiülnék a teraszra jó kabátban a lélek is melegebb hiába minden csak én tudom hogy nem leszek itt újra veletek (a fogoly) elkapták mint egy bliccelőt és mentőbe tették gyűrögették mert a földre ült az áruház előtt az orvosnő nevetgélt mert a sofőr fogdosta a mellét s repült velük a fehér mentő ringott a két formás emlő és ahogy a hordágyon kínra feszítve magát összevizelte nem értette tisztán hogy miért miért kérdezik: milyen nap van ma? hogy Pesten van e vagy Bagdadba' és hogy mi a neve? ─ tudja a fene! majd a humánum fehér közönnyé válva a közkórház húgyszagú szobája lett a világ mi megadatott - csökkentve ezzel is a társadalombiztosítási alapot - és a sztróktól űzve esztelen maradt fogoly s bolyong most is a bűzben meztelen (proszektúra) van aki elmegy hirtelen felszáll mint reggellel a pára nem köszön mit egy idegen s melegét még őrzi a párna viszed a ruhát utána (fekete rózsáid között fekszel) csak az a gyönyörű idő telt el nem lüktet tüzeket már a véred fekete rózsák közé lefekszel hová a nedves gyökerek leérnek fekete talaj az arcra hullva fekete körben a föld takaró fogaid köze a férgek útja még ott van a szádon a tegnapi szó csak az a gyönyörű idő telt el fekete rózsáid között fekszel