Zoltán TürjeiZoltán Türjei költőnek 4 feldolgozatlan üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
9.
| 2026.04.20 21:44 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Magamból téglákat égetek
|
| Válasz erre | Az első három sor szépen megteremt egy olyan konceptuális teret, amiben nem fáj az, ha erősen példázatos a szöveg, ugyanis stilizáltan-sarkosan van kezelve az egész, tagadhatatlanul posztmodern humorral. Én finom komikumot vélek felfedezni még a következő sorban, a "Az űr, amit hagyott maga után, rettenetes."-ben is, mert ahogyan allúziót képez Nietzsche 'Vidám tudományának' sokat idézett passzusával ("Nem érezzük az üres tér borzongató fuvallatát? Vajon nem lett-e hidegebb? Nem jön-e közelebb és mindegyre közelebb az éj?"), szóval ezzel az allúzióval együtt, de csak a mondatszerkezet tényszerű tömörségével, ami kontrasztot képez az egyáltalán nem tényesíthető tartalommal szemben, van egy finom komikuma.
Az első egységen belül kisebb lépések vannak, a második egységhez vezető ugrás van annyira minőségileg különböző, hogy megemelje a szöveget, annak is, aki nem akarja elfogadni kegyes és nyájas áthallásait, örömteli a kreatív fordulat, ami ilyen minőségében nem hagyja, hogy a vers hajtóereje csak a posztmodern keretezésből és a példázatosságból álljon. Marad. | 8.
| 2026.04.14 21:23 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Koppan esik fáj
|
| Válasz erre | A felvezetés aránylag felszínesebb szellemeskedést, kiszámítható groteszk drámai monológot ígér a tudományos regiszter és a parlagi részegség ütköztetésével. Azonban a vallásos mozzanat a szöveg közepén képes energizálni a verset, éspedig nem azért mert vallás, mert új gondolati vagy érzelmi tétekkel rétegezné meg a dolgokat, hanem mert lehetőséget ad egy felszabadultabb, több fordulat és póz közepette hánykolódó beszédmódra. Ez teszi lehetővé a "te eged boltozatja alatt" parádés körülményességét és a már-már a maga módján katartikus "A lét ugródeszkáján vagyok, az örökkévalóság gátján" részletet is, és az ezt követő lezárást, ami nagyszerűen működik. A "transzcendens világot a világszellemmel a szentlélekkel és a borzongással" is ilyen formán tetszik egyébként.
Gyengébbnek érzem elsősorban a "Szétfeszítem a molekuláris biológia határait!" és az utána következő mondatot, és azt, hogy "De most tényleg! Az ördögbe a gonosszal! Hagyjuk a vétkeimet valaki másra!"- ennél kevésbé kiszámíthatóan is meg lehetne ágyazni az igen szép "Velem törődj, ne a bűneimmel!"-kijelentésnek. Egyenetlennek érzem egy kicsit. | 7. 6.
| 2026.04.09 20:01 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Kopog az erdő
|
| Válasz erre | Ez a vers visszafogottabb, könnyen követhető vonalvezetésű, az olvasótól inkább szentimentális befogadást vár. Ugyan van nem kevés gondolatiság van abban, hogy "múltam az avar alatt", vagy hogy a fák "szeletekre osztják a valóságot", de ezek csak méla kitekintések. Az első talán egy kicsit túlmagyarázó, olyan irányba nyit, ahová aztán a szöveg nem tér vissza. A gyöngéd tónust a "de valahol bennem bújtál el" nem bontja meg, talán mert elég bejáratott fordulat ahhoz, hogy ne analízisként olvassuk, hanem meleg és kerek valamiként.
Sok múlik azon, hogy mennyire éljük bele magunkat a címadó képbe ("kopog az erdő"/ "Kopognak a fák"), mennyire hiszünk a pontosságában. Számomra nem teljesen meggyőző, nem ugrik be egy addig kifejezhetetlen képzet a márciusi erdőről. De talán éppen ebben rejlik a szöveg kulcsa, mármint hogy az olvasó ezen a váratlan, szokatlan asszociáción keresztül közvetlenebb viszonyba kerül-e vele, amikor is a többi fordulat is egészen másképpen csapódik le. Kíváncsi vagyok más szerkik véleményére. | 5.
| 2026.04.07 23:01 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | A virrasztás bajnokai
|
| Válasz erre | Ez a vers hatványozott egzotikumot ír le, egyrészt maga Takuu, a rendkívül vékony, körszerű atoll is különleges jelenség, másrészt a nyugatitól különböző kultúra leírása is vonzza azt, hogy a szöveg középpontjában a másság álljon. Nagyszerű, hogy sikerül elkerülni a téma megannyi buktatóját, mindenekelőtt a 'nemes vadember' toposzt, illetve a túlmisztifikálást is. Ezutóbbiért talán mindenekelőtt a "Kösse be, nyomjon rá kenőcsöt, vagy vágja ki végleg" felelős, ami nagyon autentikus, szinte gyermeki reagálás arra, amit általában meghagynak fellengzős szólamok szintjén tengeni. Visszavezeti az olvasót az átélésbe és az azonosulásba annak az elidegenítő civilizációs tekintetnek az irányából, ami felé az előző sor -egyébként remekül kidolgozott- pátosza mutat ("kitárt sebeikkel várják a megváltót").
A vers nem is ábrázolja Takuu lakosait a modern világhoz túl bölcs, túl tiszta fajtaként, hanem a nélkülözés és kiszolgáltatottság ismerős motívumaival mutatja be őket. Az, amiből a "semmihez végtelennek tűnő út vezet, telve létezéssel"-hez és társaihoz vezet, az a sziget felülnézeti, már-már műholdképi leírása, nem pedig a szigetlakók kultúrájának bölcselkedő értelmezése. Az "Új nyelveket már nem kell tanulni, csak a régit elfelejteni" és az "egyre kevesebb helynek van neve" a modernitást ismerős, konvencionális módon kritizálják, de még ha ők is vezetnek el a lezáró képekhez, mégsem érezzük azt, hogy szájbarágósan leuralták volna a verset. Nem jelenik meg ugyanis a törzsi aranykor infantilis ábrázolása, vagy más ilyen, legfeljebb a 18. századnak jól álló önkényeskedés. Maraddal szavazok. | 4.
| 2026.04.05 17:03 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Bőrön belül
|
| Válasz erre | Kedves Zoltán!
A fősodrú líra számára egészen hozzáférhetetlen pátoszt és verszenét sikerült ebben a versben működésbe hozni. A koncentrált, következetesen építkező, egy-egy sorba egy mondatot helyező gondolati felvezetés (ami eleve felvázolja a kimutatott-kimutatható és a nehezebben elfogadtatható belső ellentétét) jól megalapozza azt, hogy a szöveg második felében úgymond törékenyebb (a sokat gúnyolt 'nagyság' felé irányuló) tartalmak jelenhessenek meg. Ennek a hangulatát szépen leköveti a weöresi ráfogásokra emlékeztető zeneiség és gondolatritmus, ami pompásan olvad át a befejező rímbe, illetve az, hogy ez a kilenc sor mindösszesen egy mondat (ami a gondolatritmusosság miatt nem érződik túlnyúltnak).
Feloldódik a határ önarckép, ars poetica és kozmogónia között, már rögtön az első sorban is. Az olyan mondatok, mint a "Az egymást ölelő héjak simák és édesek" és "Hagyma nő magából ilyen semmi-koszorúnak" (ez a sor talán döcögős, amit viszont az olvasó nem feltétlenül fog észrevenni, ha a "semmi-koszorú" sikerültségére figyel fel) különösen eltalálják ezt a szabad függő perspektívát. Innen általában nehéz megragadót mondani, hiszen ahogyan Schiller is írta, egy kijelentés univerzalitása fordítottan arányos a mélységével, viszont itt a képi réteg és a "semmi-koszorú" varázsszó-hangulata megmentik a tautológiáktól ezt a részt. Maraddal szavazok. | 3. 2.
| 2026.04.04 11:50 | Fűri Mária - szerki -- meo | A háztól a tóig
|
| Válasz erre | Az a sok minden, amivel rövidsége ellenére a versben találkozunk, koherens, gazdag építmény lesz. Az én és a természet szuperpozíciója. Marasztalom én is. | 1.
| 2026.04.03 22:21 | Siska Péter - szerki -- meo | A háztól a tóig
|
| Válasz erre | Letisztult, hatásos, tudatosan szerkesztett szöveg. Erős érzékszervi impulzusokkal, váratlan képekkel dolgozik, egyszerre mozgat testet és pszichét, egyszerre fizikai és belső az élmény. Természetesen marad, és üdv ismét a fedélzeten, Zoltán, örülök, hogy visszatért! | 0 |
|
