DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2833 szerző 37354 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György
  Gyermekkor, bérház emelet
Új maradandokkok

Vajdics Anikó: A hit végjátékai (első)
Albert Zsolt: Eledeldal
Tóth János Janus: sár
Tálos Barbara: Berlin
Tóth Gabriella: Elszórt morzsák
Ötvös Németh Edit: Komor délután
Valyon László: Lótuszevők
Szilasi Katalin: Odüsszeuszhoz
Karaffa Gyula: sziszüphosz...
Szakállas Zsolt: A KENTAUR
FRISS FÓRUMOK

Tóth Gabriella 1 órája
Vajdics Anikó 2 órája
Nagyító 1 napja
Wesztl Miklós 1 napja
Konta Ildikó 1 napja
Gyors & Gyilkos 1 napja
Szokolay Zoltán 1 napja
Albert Zsolt 1 napja
Tóth János Janus 2 napja
Kosztolányi Mária 2 napja
Szilágyi Erzsébet 3 napja
Tálos Barbara 3 napja
V Varga Zoltán 4 napja
Valyon László 4 napja
Tamási József 5 napja
Karaffa Gyula 5 napja
Ötvös Németh Edit 5 napja
Petz György 6 napja
Nyári László 7 napja
Vezsenyi Ildikó 7 napja
FRISS NAPLÓK

 az utolsó alma 9 perce
Így írtok én 1 órája
Minimal Planet 2 órája
történések 3 órája
mix 5 órája
argumentum 5 órája
EXTITXU-UXTITXE 8 órája
Vendég 8 órája
leállósáv 23 órája
törmelék 1 napja
nélküled 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Szokolay Zoltán verses füzete 1 napja
Pssz!Ich-ézis 2 napja
Gyurcsi 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2020-10-19 23:08 Összes olvasás: 27900

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
593. vajdics: apropOOFilip Tamás: OO2020-10-19 23:07
Én is szeretem Orbán Ottót, de én most inkább (vigyázat, csúsztatni fogok, nem finoman, hanem durván) a lányának szurkolok Meseország-ügyben ((nem csak azért, mert ő ajánlott nekem egy jóga-gyakorlatot, amikor a keresztcsontom éktelenül fájt, és amíg élek hálás leszek neki érte, mert rendbe jött a derekam, és a gyakorlatot azóta is elvégzem minden nap megelőzés végett.)) Hogy O. O. unokájának két anyja van, és az egyik olyan meséket írt, amelyekben "mások" is magukra ismerhetnek, nem csak a heterók, -- látszólag -- nem tartozik egy költészeti portálra. Biztosan lesz olyan, aki úgy érzi, kár volt ide hoznom. (De ma van a születésnapom, és ezzel undok módon visszaélve kirúgok a hámból. Érdekelne mások véleménye, akár vita formájában is, a tisztesség határain belül. Ha nem, felejtsétek el!)

A.

Olvasói hozzászólások nélkül
592. Filip Tamás: OO2020-10-19 22:05
Orbán Ottó volt az egyik legkedvesebb költőm, valósággal rajongtam a lírájáért.
Vibrálóan okos és erőteljes. De mindent kipakolt a kirakatba, a raktárban nem maradt semmi.
Ettől függetlenül a sors elég igazságtalan vele szemben, valahogy túl gyorsan lett ódivatú a költészete.

Olvasói hozzászólások nélkül
591. Filip Tamás: mintha2020-10-19 21:57
Mintha itt a Dokkon is lenne egy ilyen napló... De lehet, hogy tévedek.

Olvasói hozzászólások nélkül
590. vajdics: korrekció-és-kompenzációvajdics: Natura morta2020-10-19 21:43
Király Levente: Így irtok én -- kis i-vel. Vigaszdíjul:

Orbán Ottó: Születésnapomra

Nem mondom meg, hány éves lettem,
a tortabevonót is mind megettem:
az ám,
lazán!

Mégis, ha tán felém jöttök,
a Platánban lesz friss sütőtök,
sonkás-
tojás,

veder szeder, meg a sok régi étek,
húzd rá, cigány, ez égi ének,
kódus
kórus

az égi karban, de kihagyta ezt Madách,
elvitte férfikorban asszony, meg a harács,
adó-
csaló

sose lett, én is csak épp egy szegletet
vettem itt, bordélyházit, meglehet:
fura
kura-

fi voltam, fektettem mindenféle nőket,
Ábel meg majdnem engem ölt meg:
fain
Kain

voltam, aztán meg Rómában Brutus,
ugyanott vandál, majd De Sade-kultusz,
Pius
priusz,

Borgia, R. Iván, s később úgy alakul,
hogy Havasalföldön Vlad Drakul
harap
halat,

de inkább vadat atlaszi vállamba,
és ott van egy faszi, mellette áll bamba
Vazul
s lazul,

mert neki már oly mindegy, vesztek-e,
és drukkol nagyon, hogy Wales ebe
agyon
marjon,

hogy legyen kuss, elég a szülinapi sirám,
és valaki vessen véget ennek a zsivány
ének-
ének!

Forrás: Király Levente: Így irtok én, Korona Kiadó, Budapest, 2004.

Olvasói hozzászólások nélkül
589. vajdics: Natura mortaFilip Tamás: Natura morta2020-10-19 21:37
Hja, nekem még nincs meg ez a kötet, pedig kérhettem volna a születésnapomra. Erősen hajlottam feléje, de végül Király Levente Így írtok én-jét kértem, amit két éve szeretnék "birtokolni".

"Fabula", ahogyan mi becéztük Faluba Kálmánt, az egyik legkedvesebb tanárom volt. Ő szervezte meg a spanyol tanszéken a katalán csoportot. Utolsó évemben így szereztem középfokú nyelvvizsgát katalánból.

A.

Olvasói hozzászólások nélkül
588. Filip Tamás: Natura morta2020-10-19 20:12
Csodálatos költő. Van egy kötetem, amelyben az ő és Francesc Parcerisas versei olvashatók Déri Balázs fordításában. A fordításokat ellenőrző Faluba Kálmántól kaptam ajándékba. Le is veszem a polcról. Kell az a sajgó fájdalom, amely ebben a könyvben gomolyog.

587. [tulajdonos]: a 2019-es Cervantes-díj2020-10-19 19:54
Joan Margarit katalán költő, építész. 2019-ben ő vette át a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számító Cervantes-díjat.

Joan Margarit: RUHÁT HAJTOGATVA

Nem nagyon tudom, hogyan jut el a lét
a szóig. Talán egy közkút lenne,
ahová a legények vízért mennek?
Épp most hajtogattam a ruhádat:
régi, megkopott, kényelmes;
otthoni viseletre. S minden ráncban
ott vagy te. Látom szemedet
a nyílásokban, látom a hátvarrást,
az ujjakat – színük akár a hajad –,
a gombot, melyet szívesen kigombolok,
s a felhajtást, ahol ujjaid az én kezem lesznek
- kivörösödött, megkopott kéz, mint egy aranypénz.
Értjük-e egymást így is,
mint egy ruhauszályt, melyet az idő az igazság
kútjaiba vezet? Melyik pillanatban
csapott be minket a foszlány?
Ereszd le a vödröt a mélybe és hallgasd,
ahogy megtelik, és nehéz lesz
a kéznek a víz titkos súlya.
Még egyet hajtok a ruhán
dolgaid üres fiókja számára,
mintha a kút csigája
soha nem venné ki az erőt az ujjaimból.

Déri Balázs fordítása

586. [tulajdonos]: ...2020-10-14 16:22
<A nénike finoman mosolyog, nem hallotta a megjegyzést, de emberének arcáról leolvassa:
— Vallja csak be, megint engem szidott az uram. Szavát se higgye, lump, világcsavargó volt egész életében, nekem elhiheti, hatvannégy éve vagyok a félesége.
— Javul már — nevet Zakariás bácsi — mire hetven éves házasok leszünk, ki lehet majd bírni. Egyébként igaza van, sokat csavarogtam, sokat lump-voltam, nahát. Ez a hosszú élet titka. De semmi érdekeset nem tudok mondani, higgye el öregember: ablak a múltra, nem nehéz szóra bírni, valójában hökkenten hallgatom, ahogy éppen „nem mond semmi érdekeset”.>>

"Zaki bácsi", az operaénekes. Az ő egykori nyaralójában "balatonozunk" évről évre. Nem sokkal ennek az írásnak a születése után vette meg a házat a férjem nagypapája.


Versenyben az idővel (Zakaris bácsi)

Különös versenyt vív egy emberi élet az idővel. Az apró gyerek értelmének nagy nekirugaszkodásaival eléri, ifjú korának szertelen lángolásaival elhagyja, érettségének meggondolt lassulásaival lépést tart vele, aztán lassan, észrevétlen el-elmaradozzák a változatlan futású eseményektől, s ez az öregedés. Egyre fáradtabb iram, nőnek a valóság távolságai, s a megöregedett ember egyszer csak — maga se tudja — megáll, megmerevül körülötte végképp az idő, a verseny eldőlt. S a verseny mindig egyformán dől el. A megfáradt álldogáló visszafelé szemlélődése közelebb hozza a megélt korszakokat ezután, s elevenebbé, közelibbé válnak azok a most már végkép magáénak vallott régi idők, mint a valóság, öregember: ablak a múltra.
A gyalogút a töltés magasában vezet a házhoz, ott a balatonszepezdi országút felett, s látszik, ritkán használják. Magas fű bújtatja ugyanúgy, mint azt a tőle néhány lépésnyire süllyedt évszázados sírkövet idő marta olvashatatlan feliratával. Papp Zakariás bácsi házának kapuja ide nyílik, s ahogy tárul, meghökkent az ellentét. Eleven-vörös rózsák, harsogó-zöld virágágyak, ápolt szabályos utacskák kiáltják az életet mögötte. S közöttük háttal egy fürge mozdulatú kapáló. Micisapkájától akár ősz se lenne, dereka hajtásától akár hatvanéves se lenne, csak amikor megfordul, látszik, hogy eleven szemei kóré nagyon mély ránc-glóriákat vésett az idő. Azt mondták, van már százéves is.
— Ugyan — legyinti gyors kézzel a pletykát — hol von az még! Csak kilencvenhat vagyok.
Aztán töprengve támaszkodik a kapára: tulajdonképpen mit is akar tőle ez a fiatal idegen?
— Az újságíró?! Akkor maga arra kíváncsi, hogy mi a hosszú élet titka — mondja ki határozottan a szentenciát, s látom, amint visszagondol a Pester Lloyd hirdetéseire: „A hosszú élet titka — Diána sósborszesz”. Bólint:
— Hát én nem fogók se szenzációkat, se marhaságokat mondani magának.
Nénike tipeg lefelé a lépcsőn, a hangokra bújt elő, kezében bottal. Zakariás bácsi csippent a szemével: — Látja, most biceg nekünk egy kicsit, de ha nem látja senki, szalad ám még. Csak nyolcvankét éves.
A nénike finoman mosolyog, nem hallotta a megjegyzést, de emberének arcáról leolvassa:
— Vallja csak be, megint engem szidott az uram. Szavát se higgye, lump, világcsavargó volt egész életében, nekem elhiheti, hatvannégy éve vagyok a félesége.
— Javul már — nevet Zakariás bácsi — mire hetven éves házasok leszünk, ki lehet majd bírni. Egyébként igaza van, sokat csavarogtam, sokat lump-voltam, nahát. Ez a hosszú élet titka. De semmi érdekeset nem tudok mondani, higgye el öregember: ablak a múltra, nem nehéz szóra bírni, valójában hökkenten hallgatom, ahogy éppen „nem mond semmi érdekeset”.
— Hát... Az ötödik világrészben... na hogy is... Ausztráliában nem jártam. Hej, azok az utazások! Az a hosszú élet titka. Idefigyeljen, most nem hallja a feleségem: Pekingben, amikor tipegnek azok a pici kínai nők... vigyázzon, vágjon komoly képet, itt van már.
Ülünk a verandán, s a nyugodt mosolyú visszatekintő egyre pergőbben mesél. Úgy kezdi minden mondatát: „Hát ha esetleg ez érdekes”. Nagyapja Erkel Ferenc barátja volt, apja, az újszenti tanító valahol a régi Arad megyében rezesbandát szervezett, s egyszer Erkel születésnapjának ünnepélyességét emelte velük.
— Nagy csinnadratta volt, de hát akkoriban az volt a szokás.
Muzsikus család. Zakariás bácsi is hamar megismerkedett a hangszerekkel, fagotton és csellón játszott, 1899-től 1930-ig az Operaház tagjaként, onnét ment nyugdíjba. Harminchat esztendeje nyugdíjas.
— Volt egy nagy gyerekzenekar meg én akkor, azzal már egész kicsi koromban bejártam a fél világot. Tudja, olyan piros huszárruhánk véti... 1880-ban ... nagyon szerettek bennünket. A svéd király egy Liszt-rapszódiát kétszer is eljátszatott velünk.
Egyre elevenül a csaknem évszázadnyi idő.
— Helsingfőrsből Upsalába megyünk a hajón, hát egyszer csak olyan vihar támad, hogy még a kapitány is azt mondja: na, ilyet én még nem pipáltam. Persze svédül. Mink gyerekek meg a korláton csüngtünk, ilyen ferde volt a hajó, aztán meg ilyen...
Az újonnan faragott kapanyéllel megmutatja, hegy milyen ferde volt a fedélzet, s én arra gondolok, hogy az a gyönyörű kert egy kilencvenhat esztendős ember keze munkája, hát az se kutya, de ha már a tengeren jár:
— Elszabadult a nagydob, ide-oda rohant a fedélzeten és olyan robajt csapott, hogy nem tudtuk, mikor dörög a nagydob, s mikor az ég.
Gondozza a kertet, bírja még beteg soha nem volt, pedig nem élt egészséges életet. Bejárta Európát, Ázsiát, Afrikát. Amerikát.
— Mit tudom én a hosszú élet titkát, — mondja, mert meg van győződve róla, hogy valami ilyesfajta ügyben járok.
— Az igaz, hogy nekem gyönyörű életem volt. Ha érdekli... igaz is... az érdekes: Norvégiában a vonat rámegy a hajóra és a hajó elindul vonatostól.
Így mondja: rámegy, elindul. Neki közelibb ez és valóságosabb tán az Erzsébet hídnál. Az 1880-as évekbeli kompátkelés.
— Néha ma is zenélek még. Mi afféle zenész-család vagyunk. A fiam meg hárfás volt, most ment nyugdíjba, no, az unokák is muzsikálnak.
Aztán elmondja, hogy a chicagói világkiállítás az igen, ha jól emlékszik 1893-ban volt, de ez nem biztos ara, fel ne írjam, hiába a memória azért már nem a régi.
A nénike elgondolkodva segít.
— Alighanem akkor, mert akkor haragudott meg rád Strauss.
— Jaj, ne beszélj bele, az egészen más, ő azért haragudott, mert nem fogadtam el a szerződést.,.
— Strauss.
— Igen. Johann Strauss Becsben. Jó barátságban voltunk.
— Aztán ki is békültetek.
— Ki.
Máris más téma, más emlék villan: az orosz cár előtt is játszott, valami kitüntetést is kapott, hol is van, nincs meg, sebaj, szóval ott a hosszú asztalra feltettek egy négyméteres halat tepsiben, abból kellett vágni, no, az pocsék vacsora volt. Aztán méregbe jön Johann Strauss barátja:
— Piros huszárruhánk volt, mégis megkérdezték, hogy kik vagyunk. Mondom: magyarok. A, mágyár... és értetlenül néztek. Egyszeresek valami nagy hasú kitalálta, hogy österreichische... A fene egye meg, na, mit szól? Előtte meg Liszt-et játszottunk, na, mit szol?
Apró színes epizódokat villant már csak az emlékezet Harminchat éve derűs öregkorban élnek, lezárta őket az idő már, a versenyfutás örök nyertese. Mégis megkérdem, mit tud a világ változásairól, milyennek találja most az életet errefelé, vagy Pesten, ahol a teleket tölti. Zakariás bácsi úgy hallgat el, mint akit álomból ébresztenek, könnyebb az 1800-as időkről beszélni már, mint a mostaniról. Lázasan kutat ítéletei közt, mi is a lényeg?
— Hát furcsák lettek az emberek, vagy csak én maradtam el? Tudja, itt ezek téeszcsében dolgoznak, és a téeszcsében már nem törődnek azzal, hogy valaki gróf, vagy akár herceg is, csak ők számítanak. Én már ezt nem nagyon értem, de ők azt mondják, így van rendjén most. Hát...
A megöregedett ember — maga se tudja — megáll, megmerevül körülötte végképp az idő, a verseny közte s az emberi élet közt végérvényesen eldőlt. De a megfáradt, derűs álldogálóknak is visszajelez az idő, a továbbrohanó, a diadalmas.
SZTANKAY JÓZSEF, Veszprémi Napló. Napló, 1966. június (Veszprém, 22. évfolyam, 128-153. szám)1966-06-03 / 130. szám

585. [tulajdonos]: ...2020-10-13 15:51

584. [tulajdonos]: ...2020-10-12 14:03
Gerevich András: Hangot ad a törékeny, kiszolgáltatott embernek (interjú)

Számítottál rá, egyáltalán lehetett arra számítani, hogy Louise Glück nyeri a Nobelt?

Rengeteg író és költő alkot, akik megérdemelnék a Nobel-díjat, vagy bármely más nemzetközi irodalmi kitüntetést. Nem számítottam arra, hogy Glück valaha is megkaphatja, de amikor eljutott hozzám a hír, nem is lepett meg. Amerikában minden antológiában szerepel, megkerülhetetlen a neve és a költészete, már minden fontos díjjal kitüntették. Alice Munro volt hasonló példa, itthon alig ismerték, miközben Észak-Amerikában mindenki olvassa már jó régóta.

Nem sokan tippeltek rá, egy fogadóiroda oldalán kb. a huszadik helyen állt... Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Talán azért nem tartották sokan esélyesnek, mert az a típusú érzelmekre ható, félig-meddig vallomásos költészet, amit művel, annyira divatos, annyira átitat mindent, hogy a szakma, a kritikusok és irodalomtudósok ma már gyakran megkerülik, nem veszik komolyan, elavultnak tartják. Ráadásul egyre kevesebb költő kapja meg a díjat, egyre kevésbé jön számításba a nevük. Szerencsére egy olyan korban élünk, amikor sok erős költő ír és publikál, Glückön kívül fel lehet még sorolni legalább egy tucat olyan amerikai költőt, akik hasonlóan megérdemelték volna, és akkor nem is beszéltünk még más nemzetek lírájáról.

gerevich.jpg

Ha meg akarnád ismertetni a magyar olvasóval, hogyan mutatnád be néhány mondatban?

Egyszerűen jó költő, nagyon erősek a versei. Szikárak, tömörek és sűrűek a szövegei, nagyon kevés, jól megválasztott szóval nagyon sokat tud elmondani az élet ambivalenciáiról, az érzelmek gyakran ellentmondó összetettségéről. A nyelve pontos és letisztult, mégis szenvedélyes és intenzív, elsodorja az olvasóját. Egyszerre mutatja be a szenvedést és életörömöt, a traumák mögött is felcsillanó életszeretetet. Egyetemes érvényre emeli, ahogy hangot ad a törékeny, kiszolgáltatott embernek, aki próbál helytállni az élet sodrában és érzelmek viharában.

Mikor és hogyan ismerted meg Louise Glück költészetét, és mi fogott meg benne?

A gimnázium és egyetem évei alatt sorra olvastam a könyvtárban fellelhető antológiákat, akkor akadtam Glück verseire is, másodéves lehettem, amikor több versét is fordítottam, ami megjelent többek között a Magyar Lettre folyóiratban is. A verseinek intenzitása és mélysége, szóhasználatának keménysége és letisztultsága ragadott el, ebben talán Pilinszkyre emlékeztetett, akit akkoriban rengeteget olvastam. Az utóbbi években tanítottam költészetet az ELTE angol szakán és a New York-i Vassar Egyetemen is, és minden alkalommal beválogattam az olvasmányok közé Glück néhány versét is.

Volt-e alkalmad személyesen megismerkedni vele?

Sajnos nem ismerem személyesen, de egy barátom kötetét szerkeszti, aki rettenetesen jókat mesél róla, nagyon dicséri, mennyire figyelmes, odaadó, segítőkész, a legapróbb részletekkel is gondosan foglalkozó szerkesztő, aki a pályakezdő fiatalok útját egyengeti és segíti.

Most minden bizonnyal végre megjelenik majd kötet is Glücktől, te melyik könyv megjelentetését javasolnád?

Mindenképpen egyéni válogatást javasolok. Nem minden verset lehet lefordítani magyarra, nem minden, az angol kontextusban erős verse áll meg a lábán magyarul. Ez minden költőre elmondható, mindig érdemes a fordítónak saját válogatásban gondolkoznia, így sok rossz, nyögvenyelős fordítás nem készülne el. Viszont általában a kiadók ezt nem favorizálják, mert a jogokat könnyebb megvenni egy létező kötethez, mint esetlegesen több ügynökkel vagy jogtulajdonossal letárgyalni az egyéni válogatást.

Magyarországon szinte egyáltalán nem ismert Glück költészete, holott – ráadásnak – magyar zsidó családból származik, mit gondolsz, mi ennek az oka?

Gondolj bele, Magyarországon hány költő publikál, csak a Szép versekben szerepel minden évben vagy száz szerző, a valós szám ennek többszöröse. Amerikában sok ezer költő publikál, az egész világban sok tízezer. Sajnos nincs kapacitása a magyar könyvkiadóknak és folyóiratoknak, hogy akár csak a legjobbakat mind kiadják. Rengeteg a hiányosság. Egy-két vers néha itt-ott megjelenik. Néhány rettenetes fordításban, gyakran megfűszerezve félreértésekkel, félrefordításokkal, néha a magyar fordítás az eredetinek nagyon rossz átültetése. Szerencsés az a költő, aki jó fordítóra akad. Olyan fordítóra, aki valódi versként, az eredeti szöveg követelményének eleget téve fordítja le a verset magyarra. Általában nálunk azok a költők válnak ismertté, akiknek a fordítója is jelentős magyar költő, gondoljunk itt Babits, Kosztolányi, Weöres vagy Tandori munkásságára – és néha az ő fordításaikon is lenne mit szerkeszteni. Egy gyenge magyar fordító gyakran meghiúsítja egy igazán fordításra érdemes költő lehetőségét, hogy értő olvasók elé kerüljön. Kevés a publikálási lehetőség, és kevés az igazán jó fordítás, meg kell őket találni.

Az, hogy Glück felmenői magyarok voltak, egy érdekes kuriózum, de a kötészetére nincs kihatással, sem ő nem tematizálja, sem a recepció nem foglalkozik vele. Amerikában mindenki valahonnan származik, néhányaknak ez fontos, a többségnek nem. Itthon szerintem akkor számítana, ha például George Szirteshez hasonlóan, megjelenne az életművében, az alkotásaiban, esetleg magyar költőket fordítana angolra – ő más utat választott.

Az idei Nobel-díjakat eddig* mintha nagyobb százalékban nők kapták volna. Mit szólsz ehhez?

Örülök neki, rengeteg mindenki megérdemli, és gondolom idén, ha kettő egyenrangú között kellett választani, akkor tudatosan a nőt választották, szembefordulva a korábban berögzült, talán tudattalan szokással, miszerint két egyenrangú közül sokkal nagyobb eséllyel a férfira esett a választás.

(* Az irodalmi Nobel bejelentésének napjáig, október 8-áig.)

https://litera.hu/magazin/interju/gerevich-andras-louise-gluckrol.html


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-09-25 22:55 furim
2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-10-19 23:07   Napló: az utolsó alma
2020-10-19 22:05   Napló: az utolsó alma
2020-10-19 21:57   Napló: az utolsó alma
2020-10-19 21:43   Napló: az utolsó alma
2020-10-19 21:37   Napló: az utolsó alma
2020-10-19 21:25   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2020-10-19 20:31   új fórumbejegyzés: Vajdics Anikó
2020-10-19 20:30   új fórumbejegyzés: Vajdics Anikó
2020-10-19 20:24   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2020-10-19 20:24   Napló: Minimal Planet