nagyapa
Szerettem nagyapát.
S most ott fekszik, hol
Az idő nyomtalanul múlik
Felette, fakoporsóban
A gránitköves piramisban,
S Ott fenn-ha van mennyország,
Mégis milyen rideg-
Alszik s talán már csak szemét
Tartja rajtunk, keze már
Eltűnt vállainkról,
Az apai mogorva szigort, s
Nagyapai házsártosságot
Mind magával vitte.
Jó ember volt, becsületes,
A legkeményebb fajta,
Háza táján rend, fegyelem,
Feleség.
Hiányzik, de már nem
Tudok sírni, csak belülről
Omlok össze minden emléke
Felsejlésével egy parányit.
Szerettem nagyapát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.