búsképû

mert én nem vagyok
így mondtá(to)k – asszem
és jó ez a biztonság
koszlott tirádáim ráncaiba
bújok mélyen így
jobban lát(t)ok
és ha úgy döntök
nem beszélek
ha meg úgy
akkor is a ketrec túlsó felén
vagyok szavaim foglyaként
(ti a világé(i) vagytok) és
az szabad igazán ki nem rázza
nem érzi rácsait fején
szemén és az ujjai közt
s ha tükörbe néz
betűket lát hosszú végtelen sorokban s hogy a könyvek a
végtelenben összeérnek
s ott át lehet lovagolni egy másik
mesébe vagy akár a színpadra
(mert az is ott van és befogadja
a bolyongókat akik azért bolondok
meg őrültek mert egy kéz egyszer
elírta hogy ők egyszerűen
boldogok és örülnek)
vagy visszaér a kóborló az első
részbe vagy (ide) a jó meleg szobába
mert bár én nem vagyok
a világot azért fölépítettem
repedt tirádáim egymásra rakván
(hű szolgámra és rám)
azért hordozunk nyakunkban
hogy lenézhessetek
s szédüljetek (belénk)
amíg csak útját járja
kalimpáló lábunk
(kedves jószágaink oldalán)
és úrnőm kit saramból bordámból
és lélekzetemből gyúrtam
úgy nem dönt
hagyjam a beszédet
(mára)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.