Apámhoz

És én még azt hittem, szeretnek.
Kisfiúként nem értettem a felnőttek világát
Nem tudtam, hogy egyik ember feje éri a másik lábát
Nagyfiú lettem, felnőttem tán...
S kezdem érteni, ki áll kinek az oldalán.

Mert a gyengét tiporja az erős.
Az, ki megteheti, maga alá gyűr mindent
S azt hiszi, ez rendjén van, aki itt lennt
Lapul nem érez semmit, vagy ha igen, akkor
Le lehet taposni. Állandó lassan ez vak kor.

Eltiltani, kényszeríteni, mert erősebb - ezt könnyű.
De ha egyszer sokan összefognának, együtt
Talán lenne oly kiáltásuk, ami még gyengült
Ideg és eszmeállapotban is több, mint a semmi
Megdönteni a hatalmat, lelökni, feledni.

Ha meg is valósulna, mi a garancia, hogy nem lenne több zsarnok?
Aki szintén fittyet hány, honnan jött,
S mint akinek ez a dolga, dönteni az együtt
Megépített rendszert, és vezetőnek állni.
S megint sok évnek kell eltelni, míg mernek kiáltni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.