Az árny monológja
Örökre
Heverek a gödörben
S megfogynak bennem a gondolatok
S megfagynak bennem az indulatok
Fűrészporral
Szórom meg az agyamat
Egy rozsdás szöggel
Megsebzem a szívemet
Így kiáltom világgá magamat!
Puffancs csillagok lebegnek az égen
Megkarcolom őket a szemeimmel
Senki nem vette észre
Hogy tegnap éjjel álmomban
Embert öltem…
(Pedig a nappal teljesen más
Akkor felhőcsimbókkal legózik a légmozgás
Most csak árnyékával fon körbe a tér)
Nevetek
De ez a nevetés egy idegené
Kitörtek alattam a létrafokok
Az ereim eperfaágakká változtak
Majd gyeppé
Melyik univerzum ez?
Kinek az álma ez?
De én nem érek rá ilyesmikkel foglalkozni
Megfosztottam a világot díszeitől s felismertem benne az ellenséget
Előveszem a késeket
Mert kivágom húsomból
A megromlott részeket
Van e még rá reményem
Hogy egyszer valahára
Fölboldogulok a Napba?
Aligha
Fekszem a földön mintegy az árny monológját dúdolgatom
Köröttem minden csupa rom
Köröttem minden csupa haldoklás
Minden lélegzetnél újabb csapda vár rám
Elbújok a levelek lengésében
Oly valószínűtlen, hogy egyáltalán vagyok.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
