üvöltés

én ki kéklő hegyeket
emeltem büszkén,
s romboltam porrá
cifra házakat
gőgös fejemre röhögve
tettem tüském,
szorított ajakkal
sziszegtem átkokat.
én ki vinnyogó vadtól
prédáját vettem,
bár övé a kéj
enyém az áldozat,
így kárhozottak lettünk
mind a ketten,
most felfaljuk bűnünk
mint fény az árnyakat.
én ki csókoltam anyák
lázas homlokát,
oly édes a kín,hisz
fegyvert szül nekem,
s büszkén bízta rám
még véres magzatát,
ím:enyém vagy világ
-üvölthetem-
én ki makacs szögeim
magamba vertem,
hármat a szívbe
legyen testem szabad,
mert tudom lelkemnek
nincs helye kereszten
de talán még elfér
e vérző hús cafat.
én nem fogom vétkeim
szoborrá vésni,
mit bukott imákkal
imádtok jámboran
szeretnék végre
megint köztetek élni,
hát szülessek újjá
üvöltve,boldogan.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.