imáim csorba bögréje
én nem tudom elmondani ami fáj,
őszi táj meséli majd a bánatom.
a fák húrjain sötét kovács a szél,
őrjöngve zúzza konok homlokom.
a folyó partján ülök útra készen,
tört tükrére alkony rőt talárja hullt.
lábam előtt, e- bíbor késű réten,
vér-ezüst virágként, nyílik a múlt.
lassan, mintha a világot akarná,
buja örvény bontja bársony szirmait.
éhes torka magába rántja sorsom,
felszinen futó fekete fodrait.
tétova kezeim közt homok szitál,
elcsókolt percek, s most röhög a szív
bolond ki gazdagon aranyat talál,
lám lelkem tele, ám koldul a kín.
imáim csorba bögréjét rázom,
utolsó gyémánt pillanatot kérek.
és hallom amint csobban a folyó,
-szememből gördült eltékozolt évek-
én nem tudom elmondani ami fáj,
őszi táj meséli majd a bánatom.
a fák húrjain sötét kovács a szél,
őrjöngve zúzza konok homlokom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
