Melankolikus Habard








Melankolikus Habard

Vad szelek vonulnak át most az égen…

Vörösre festett a pódium,

Ott egy KÉK!

Lazán, szinte észrevétlen illeszkedik e tájba.

Megsebzett szívek lüktetnek a homokdűnékben.

Olyan vékony hajszál, olyan hirtelen mozdulatok.

Ébrednek Keleten, a rizsföldek benépesülnek a felkelő nappal.

A sólyom körtáncot jár az égen,

S lesüti fejét a prérifarkas.

Nomádok vonulnak a selyem úton,

Kelet szellőit hozták ruhájuk alatt,

Dobogó paták, porfelhő, s anyaméh.

Ez itt a bölcsőd, ez itt Ordosz.

A kietlen, de mégis nyüzsgő vidék.

Figyeld a csendet!

Ott van benne, a harmónia.

Ott ébred benne minden nép,

Ott élsz benne Te is.

Együtt lélegzel a Himalájával,

Vad folyók sodrásával.

Együtt jársz velem, s mindenkivel.

S ha már nem látod a karavánt,

Állj meg mert ez a Te hazád!

Építsd sátrad, emeld jurtád az ég felé,

S engedd el Sólymodat.

Harmadnap mikor visszatér,

Kérdezd ki, e hely mit ígér.

Nem kell neked már a járatlan út,

Ha hazád megleled.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.