Városi fiú

                                                    Városi fiú


Magas, vékony kamasz fiú,
Ráérősen sétálgat,
Kirakatban nézi magát,
Haján egyet piszkálgat.

Kidülleszti keskeny mellét,
- Jól nézek ki, nyugtázza,
Elővesz egy oltott cigit,
Vagányosan gyufázza.

Tüdőre szív, ahogy illik,
Füstöt fújja fölfelé,
Magas házak karéjában,
Ekkor néz az ég felé.

Viharos szél kerekedett,
Hajtja, űzi felhőket,
Egy hatalmas viharmadár,
Élvezi az erőket.

Szembefordul a nagy széllel,
Kitárja a szárnyait,
Fölfelé vág sebességgel,
Kiéli a vágyait.

Holtpontra ér, visszafordul,
Háttal van a szél felé,
Vitorlázva ereszkedik,
Úgy tűnik, hogy ő felé.

Feje fölött, szinte megáll,
Hívón néz a fiúra,
Szárnyával tán’ int is egyet,
Utat mutat, kiútra.

Haj, de menne, hogyne menne,
De nincsenek szárnyai,
Van helyette szabad lelke,
Feszengető vágyai.

Viharmadár lassan köröz,
Várja még a barátját,
A fiú is néz feléje,
Nagy szél tépi kabátját.

Kamasz, int a madár felé,
- Menj csak, indulj utadra,
- Veled leszek, majd meglátod,
- Nem hagylak már magadra.

A nagy madár csapott egyet,
Felhúzott a magasba,
Visszanézett a fiúra,
- Én sem hagylak magadra.

- A lelkeddel én szárnyalok,
- Te csak mutasd irányod,
- Majd meglátod, hogy repülünk,
- Amerre csak kívánod.

Elcsendesült az erős szél,
Viharmadár elrepült,
Kamasz fiú dohányrúdja,
Elparázslott, lekerült.

Jó érzéssel indult haza,
Víztócsákat kerüli,
Egyfolytában arra gondol,
Milyen jó volt repülni.


Budapest, 2004. szeptember 14.


Beer Géza






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.