Táncolok

Már nem tudok semmiről írni,
ezért táncolok súlyosan, botozva,
s az eső zuhogva tépi rongyaim.

Őrjöngve lesújtok a sárra,
égre fröccsen kínom, és ki gyáva
most bújjon el, ne jöjjön ellenem.

Mint buja őseim vétkezem,
de csak önnön vérem veszi kétkezem,
törött lábú lovam életét meghagyom.

A megalvadt bíbor fagyon,
majd zokogva emelem piedesztálra,
és a sárarany tálba, röhög a sánta lét.

Én nem érzem az új idők szelét,
ám atavisztikus énem, már gőgösen
nyitja szemét, íriszében csírázó magjaim.

És papjaim, ti bérgyilkosok,
kik keresztre vontátok ügyetlen imáim,
dagasszátok a sarat hol nőnek már fáim.

És belőlük másik botot vágok,
melyel az ázott göröngyre írok dühömbe',
de én virág helyett a világot tűzöm övembe.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.