Hosszú út...

Állok a töltésen.
Gyerekek alig térdnyi folyóvízben pancsolnak.
Lábszáruk combig fekete, kisgatya s trikónyi helyen fehér.
Arcuk, karuk is fekete.
Van köztük meztelen, van ki bugyiban.
Labdájuk nincs, köveket hajigálnak be vízközépre,
figyelik kié loccsan nagyobbra.
Lányok is vannak, némelyiken melltartó, vagy csak trikó.
Pokrócuk nincs. Szüleik sincsenek, ruháikat valamelyik bokorban hagyták.
Ha megéheznek, szerre vagy kisebb csapatban hazamennek
ki hová tartozva.
Nem keresi őket senki.


Hazafelé tartok én is, át erdőn valahol leány énekel:

pirosvirág kékvirág lilavirág
fonj hajamba szivárvány pántlikát
égkék szemem feketehajam lobogjon
hogy szeretőm soha el ne hagyjon

ha mégis úgy erdőn-mezőn kóborlok
szenteltvízzel égbőlszálló esővel mosdok
amire lépek mind változzék át sziklává kővé
szeretőm boldogsága sose lehessen másé

---------------------------------------------------

Továbbmegyek. Erdőn túl illatos fák,
behunyom szemem, úgy szippantom be.
Sehol ember. Süt a nap, odébb már felhők.  
Lépteim gyorsabbra szedem, még
nagyon hosszú út áll előttem.



(2007 06 12)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.