Édesapám /karácsony elõtt/



Feketébe öltözik a szürke,
nincs naplemente ezen az alkonyon,
felhők alatt közel jön a messze,
köd folyik át a meztelen bokrokon.

Csend csobog, árad, körbezár lassan
leszek a közepén: dobogó sziget,
de egy emlék a hallgatásba csobban
gondolat körgyűrű hulláma reszket.

A múlt ablakán gyönge fénysugár
a hunyorogva járó emlékezet,
beles, de csak málló képeket talál,
minek keresni, mi régen elveszett?

Könnyeim kutatom, karom tárom
Keserű érzés most újra rám talál:
Mikor karodon vénád nem találom,
s injekció nélkül rád tör a halál.

Hányszor is szúrtam, hogy megmentselek?
Csak az Isten lehet a tudója,
….sejtettem, így sokáig nem lehet
de még gondolni sem akartam róla.

Feketébe öltözött a reggel
elkésve rogytam halotti ágyadra,
felhőtlen ég alatt könnyem tenger,
pont került ezernyi fulladásodra.

Papír csendet tépi a fájdalom
szürke ködbe zilál a lélegzetem,
úgy ég itt benn, sajog, de oly nagyon:
csak hideg sírod keresztjét nézhetem








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.