Az óvóhelyen

Az óvóhelyen félve
Hajoltál fölébem.
Átöleltél, mert remegtem
Karjaidban már nem féltem.
Jött a robaj, becsapott a bomba
És Te szorítottál, csak szorítottál
Két erős karoddal.
A lámpa fénye haloványan
Árnyat vetett arcodra sápadtan.
Majd kialudt a fény,
Kisgyermek sírva fakadt anyja keblén.
Újabb találat érte a házat,
Földig rombolva a hazámat.
Sírtam, de nem féltem,
Nem volt mit vesztenem.
Mindenem ott maradt,
Most lettem földönfutó, hajléktalan.

Az óvóhelyen félve
Hajoltál fölébem.
Nemrég még minden jó volt,
Nem dúlt háború,
Mégis a harc hozott Téged,
Karod általa ölelhet.
Védtél minket, hazánkat,
S mikor minden hiába volt,
Védsz engem, el nem engedsz,
A háború szörnyetegeitől megmentesz.
Az óvóhelyen félve
Hajoltál fölébem.
S jaj a falak megrepedtek,
Az ostromnak engedtek.
Átöleltél, mert remegtem,
Karjaidban már nem félte.
Leomlott a fal, a vakolat,
Minket ért a bombatalálat.

Az óvóhelyen félve
Hajoltál fölébem.
Választ adtam a kérdésére:
Igen- suttogtam fülébe
A kiáltozó tömegben.
Most már tudom, hiába volt,
Karja még mindig védően tartott,
De értem kapott repeszdarabot.

Az óvóhelyen félve
Ültem a sötétben.
Már én öleltelek két karommal,
Ajkadat csókolva búcsúcsókkal.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.