Aki a legfontosabb
Felkeltem…
És ajkam édesen nevetett.
Majd eltelik egy nap…
De szívem már nem lel vigaszt.
Még hófehérbe öltözött és csókokkal dobált,
Hirtelen az életre tört a heves halál!
Hűvösen magához ragadt és összekuszált,
Szelíden mosolygott: kiutat már nem találsz!
Így állt meg egy röpke pillanat;
S mi elmúlt, örökre itt maradt.
Hangod elnémul, könnyed egyre hull;
Ránézel a világra és úgy érzed megvakulsz!
Miért kellett, hogy így legyen?
Talán mert a sors már nem szeret.
Miért hagytad, hogy bántsalak?
Pedig minden percben téged vártalak.
És jött az álom, egyetlen reményem;
Mert a gondolatokat itt nem érzem.
Átölellek, megcsókollak, féltve nézlek…
De jön a reggel és lelkem újra elvérez!
Hiányod tölti meg a lassan-lassan múló perceket,
Gyere vissza! Nélküled csak szenvedek!
Szeretni foglak! Ennyit adhatok;
Ha bűneimre még bocsánatot kaphatok.
Lefekszem…
De szívem már nem nevet.
Majd eltelik egy nap…
És ajkam talán újra csókot kap.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
