A mulandóság mértanában

             (A mulandóság nevű fogadóban
             drágán mérik vörösboromat)
                                             Ágh István


Mikorra holdra ébred
a márványló mulandóság
és bronzzá borzad benne a sorsod,
megkérdezed majdan akkor,
mint a Tevere a Tirrén tengeréhez érve,
hatalmas hullámai hitelével;
hol van hona a halálnak,
ama hihetetlen végnek,
az Istenhez simuló elmúlásnak,
világot virrasztó meszeségnek?

Megkérdezed, megkérded majdan akkor,
de kitöl is, ha nem magadtól,
ki törvényt tanultál a csillagoktól,
a némáktól példabeszédet,
koldustól; mi az az ének,
a bénáktól a botladozást,
pataktól az igazmondást...

Megkérdezed, megkérded majdan akkor,
de csakis, csakis tenmagadtól,
hogy bronzzá borzadásod után
hány nyelvet beszél majd a halál,
hisz, ha halványan is, de hűvösödik már a véred,
mikor lányaid szemeit nézed-
elárvulnak a porladó pillanatok,
mégis planéttává válnak a planktonok...
A választ mégis csak Ő, csak Ő tudja,
de azt, mint mindíg, most is elhallgatja.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Hitel, 2001. 1.sz
Kötetben: Lelet (Százhalombatta, 2002)
Kiadó: Százhalom Kiadó