Nélküled évek

Szavakat kiáltottál, s eltévedtél a világban,
majd megpihenve, eltemetted bennem
némán önmagad.
Most újból itt vagyok nálad,
s már nem számolom az éveket,
hányszor ébresztettem fel
föld alá mélyült fáradt álmaidat,
hogy lásd a hajnal szórt fényét,
ahogy az apró dombok mögé rejti
dúdoló szentek halk magányát.

Temetni jöttem ma hozzád Apám,
egy újabb nélküled évet temetni,
de már nem dobom le keresztedről
az idő elszáradt vadhajtásait,
csak egy ölelésnyi sóhajért melléd guggol
feloldozatlan csendem.
Álmaim varjak szárnyaira feszülnek,
torkomból szakítják fel a könnyeket,
a gyertyák fényei a pillanatot ölelik,
mint messzi költözött holtváros lámpái.

De te már nem hallod a csendet sem,
földre hajló kereszted nehéz árnyékától,
és én ismét nélküled maradok,
ebben a fekete hangú estében
árvaünneplőbe öltözött,
hontalan lelkű gyermekedként.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.