Zsidó vagyok


Nem születtem közületek valónak,
nincs törvény, innen és túl,
mely meg ne tagadna.

Hogyan lett mégis tiétek
a lelkem, mi kuszálta
össze sorsunkat közössé?

Apró gyerekként éjjelente
Köztetek éltem.
Szemébe néztem

puskacsőnek és haragnak,
zavaros indulatoknak,
álnok hiteknek,

s mindazoknak, akik rettegtek.
Szaladtam az utcán, hosszú barna copffal
Pesten, kelekótya gyerek.

Géppuskával üldöztek, szürke kabátban
homályos arccal, és nem értették
meg a nyelvemet.

Ébren sem értettem,
miért mondtak rossznak, miért gondoltak
undorítónak és gonosznak.

Sorsomat elnémítva, rejtve vittem.
A fényes ész szarvát markolászva,
öntelt elméletekről énekeltem.

Jókob voltam, mikor megszólított
a Nagy Névtelen, és Ézsau, mikor
sok éjjelen át hiába birkózott velem.

Sára voltam, mikor halott méhembe
gyermeket adott, és Hágár mikor
nem örököltem áldást,

csak kietlen pusztai
vándorlást, megváltást
végül is ez hozott.

Egy éjjel megint álmodtam,
újra a tábor horpadt lámpáinak
fénykörében éltem

a szögesdrótokba áramot vezettek,
de én akkor már nem a haláltól,
valami mástól féltem.

Hogy hol voltunk, már nem emlékszem,
úgy hiszem T betűs hely lehetett,
ez szadista volt, amaz végrehajtó,

én meg csak egy értelmi fogyatékos kisgyerek,
aki véletlenül még éltem, fogtam
kerekfejű öcsém érdes kezét, s nem tudom

hogy mit reméltem, mikor elindultam kifelé
hátul a szögesdróton át, s hogy az áram nem ütött agyon,
futott rejtekéből még néhány gyerek felénk,

mögöttünk puskaropogás, félelem, gyilkos erény,
a túloldalon már lassan lépkedtünk, annyit
veszítettünk, hogy tudtuk, ezúttal minden véget ért.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.