...elhallgat...
…ma is elzúgott fülem mellett a csend,
a szavakban a betű mind, ahogy feláll ünnepélyesen;
keresem az időt, de elhallgat a térben,
a lerongyolódott köteléket,
mit megevett a züllés, az alkohol,
a cigaretta, a füst a gyárkéményben;
nem lesz az, nem lesz már soha,
az esőszagú párkány most bambán néz,
csak néz le valami imbolygó mélységbe,
hol a kitaszítottak szemét a vágy a szélbe mossa,
ott, ahol némán repülnek elszakított órák,
ahol majd elrepülünk mi is, bábjai
valami újraélhetetlen fénynek…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
