Az égett tinta illata
Égessetek könyveket!
Hatalmas máglya fedje el mocsaraitokat,
rakjatok papírhumusz alapot szennyes homokba süllyedő
városaitok alá,
talán megéri
Kenjétek be arcotokat egyen-szürkére,
tiszta forró-fehér hamuval,
hátha ez kiégeti a szivárványokat szemetekből.
legyetek hűséges hamu emberek,
szórjátok be fekete paplannal otthonotok torzóját.
S én csak állok, fekete sziluetteket fest arcomra
a jeges tűz
s én csak nézem, hogy hordjátok szét testemet,
s dobáljátok ujjperceimet a mocskos megtisztulásba
s én csak állok,
s nyelem a füstöt.
s nyelem a füstöt,
s mosolyra feszülnek ajkaim
Lassan én is elfogyom,
ahogy a lángok a vörös égboltot nyaldossák,
csak a máglya színére festett mosolyom marad itt veletek.
mert nincs remény rá,
hogy eső ízű könnycseppek mossák le arcotokról
a szomorú színű álarcokat.
(erősen odaragasztották már azokat az évszázadok)
mert nincs remény rá,
hogy valaki, az egy közületek, kiáltsa;
,,legyen vége.
elég volt.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
