Nagy Imre

Hóhéraid ítéletet hoztak éjjel,
s ötven éve, azon a nyári hajnalon
konok nyakadra hurkot dobtak,
mert leszámolásra kellett alkalom.

Én ma nem tudom, akkor miben bíztak.
Azt remélték, elfed az idő?
Nem tudták, hogy magot ültettek csendben,
s minden magból valami egy nap majd kinő?

És csak harminc év telt el aztán. Nem sok.
Százötven éves török igához képest
pár komcsi évtized szinte semmi.
Új hajnal jött, mi elmosta az átkost, a vérest.

S akkor, ’mikor újra temettek téged,
végszóra hóhérod is kilehelte lelkét,
- az utókor még vitázik mostan,
mint ítélje korszakát és tettét.

S ha van túlvilág, s ugyan, miért ne lenne?
Most ott ültök Kádárral, s hazánkat nézitek,
Árpád, István, Béla, Mátyás, Batthyany odaül mellétek,
s e jelenlegi helyzetet is megbeszélitek.

Budapest, 2008. június 16.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.