Lassan negyven
Addig lakhatom e házban,
míg pénzem van, s fizetek.
A rokonság kisemmizni készül,
s nyomnak még egyéb hitelek,
lassan negyven vagyok, és
se család, se gyerek, se feleség.
Bár néha úgy érzem mégis
nekem ez így jó, nekem elég.
Írtam már könyvet párat,
s csináltam sokezer képet,
az élet szele simogatta arcom,
olykor pedig rángatott, tépett,
s gyermeki korom óta
mindig írtam pár verset,
nem mintha tudnám, miért.
Egyszerűen csak kellett.
Lassan negyven vagyok tényleg,
s mint egy óriás homokóra,
úgy pereg el az életem
hétről hétre, vagy hóról hóra,
megbánni semmit nem szabad,
ha jó, ha rossz idők járnak:
megelégedni, ami van – ez a
titka a boldogságnak.
Budapest, 2008. június 1.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
